Az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet számára okozott nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) – tudta meg a 444.hu.

Az AEEK közleményében felidézte: az egri kórházzal szemben öt szakdolgozó indított pert 2014-ben az elmaradt cafeteria-juttatás miatt. A Kúria január 13-án hozott ítéletével a kórházat az öt felperes részére közel 1,9 millió forint megfizetésére kötelezte.

A kórház és az ÁEEK a további, érintett dolgozók vonatkozásában kész peren kívüli egyezséget kötni, az erről szóló tárgyalásokat megkezdik – írták.

Kovácsné Pálos Rita, az Egri Ápolási Szakszervezet vezetője korábban arról beszélt az MTI-nek, hogy Tóth Ildikó, a kórház megbízott főigazgatója biztosította, keresik a módját, miként tudják előteremteni a béren kívüli juttatás fedezetét. A kb. 1350 dolgozót érintő, csaknem 350 millió forintnyi cafeteria kifizetéséhez szükséges forrás ugyanis jelenleg nem áll az intézmény rendelkezésre.

Szerinte azzal is számolni kell, hogy a juttatást nem egy összegben, hanem ütemezve kapják meg a dolgozók.

A kórház komoly problémáiról néhány hete írtunk.

Forrás: 444.hu