Az ügyfélkapcsolatok erősítését és a bírói életpálya kialakítását, megerősítését nevezte ez évi meghatározó feladatuknak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kedden Egerben.

Handó Tünde az Egri Törvényszék elmúlt évi munkáját értékelő összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az ügyfélkapcsolatok erősítése elsősorban az érthetőséget és az elérhetőséget jelenti.

Elmondta, hogy a bírósági eljárások elhúzódása zömmel külső körülményekre, az ügyfelek távolmaradására, illetve a szakértői késedelemre vezethetők vissza. Egy korábbi vizsgálat rávilágított arra, hogy büntetőügyek azért is húzódnak el, mert a nyomozás során nem rendelik ki a szükséges szakértőket. Járásbírósági szinten az ügyek 50 százalékánál, törvényszéki szinten pedig 30 százaléknál nem rendelik ki időben a szakértőket, ami komoly hatással van az ügymenetre - tette hozzá. Mindezek ellenére a járásbírósági büntetőszakban országos szinten az ügyek 73 százaléka egy éven, 25 százaléka pedig egy hónapon belül befejeződött.

Handó Tünde kiemelte: az időszerűség sosem mehet a minőség rovására. A minőséget két mutató, a fellebbezések aránya, valamint a fellebbviteli bíróság döntésének típusa határozza meg. Ezen mutatókat tekintve a Heves megyei járásbíróságok az országos átlagnál jobban teljesítenek. Országos szinten a járásbíróságokon született ítéletek 21 százalékát fellebbezték meg 2015-ben, míg Heves megyében ez az arány 18 százalék volt.

A Heves megyei járásbíróságok döntéseinek 8,5 százalékát helyezte hatályon kívül a fellebbviteli bíróság, míg országos szinten 11,54 százalék volt ez az arány.

Handó Tünde kitért arra is, hogy az OBH saját, belső vizsgálatainak tapasztalatait megosztják a nyomozati szervekkel és a jogalkotókkal is, mert a legnagyobb felelősséget a jogalkotó viseli. Azt mondta, olyan jogszabályokra van ugyanis szükség, amelyek a büntetőeljárásban egyértelművé teszik a szerepeket, az eljárásban mindenki a saját feladatát végezze és a saját felelősségét viselje. Nem lehet a bíró felelős a tényállás felderítéséért, hiszen az óhatatlanul az ügyek elhúzódásához vezet - tette hozzá.

Az OBH elnöke arról is beszélt, hogy a környező országokban nem szorulnak a bíróságok arra, hogy a magyarországihoz hasonló mértékben, terjedelemben kelljen indokolniuk a döntéseket. "Ez pedig egyenesen elvezet a bírósági szervezet iránti bizalom kérdéséhez" - mutatott rá. Nagyobb bizalomra van szükség, mert a bizalmatlanság megsokszorozza a munkát, a több munka, a növekvő bürokrácia pedig távolabb visz a társadalmi elégedettségtől - tette hozzá.

A bírói életpályáról szólva elmondta: Európában Magyarországon a legalacsonyabb a pályakezdő bírók illetménye. Az életpálya, az életminőség ugyanakkor nemcsak a fizetéstől, hanem a munkakörülményektől, a munka elismerésétől, az előmeneteltől is függ.

Emlékeztetett: soha nem látott költségvetési támogatásban részesülnek a bíróságok, évente mintegy 7 milliárd forintot fordíthatnak a kis- és nagyberuházásokra, teljes rekonstrukciókra.
Itt említette meg egyebek mellett az Egri Törvényszék épületének 3,6 milliárd forintos, 2017-re befejeződő rekonstrukcióját.

Az elnök beszélt arról az átfogó, anonim, 460 bírót érintő dolgozói elégedettséget feltérképező felmérésről is, amely szerint a válaszadók 98 százaléka függetlennek ítélte meg ítélkezési munkáját, s csak hatan adtak ellenkező értelmű választ.

Nyíri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke arról beszélt, hogy sikeres, de nagyon nehéz évet zártak, hiszen megkezdődött a törvényszék épületének rekonstrukciója, a bíróság pedig az egri laktanyába költözött. Az ítélkezés ugyanakkor végig hatékony, színvonalas és időszerű volt.

Azt is elmondta, hogy Heves megyében az ügyek 92 százaléka egy éven belül lezárul, a két éven túliak aránya pedig alig 3,7 százalék.

Az Egri Törvényszék tájékoztatása szerint 2015-ben 36 ezer 67 ügy érkezett, ezzel szemben 36 ezer 723-at sikerült befejezniük. Egy-egy bíró tavaly csaknem 500 ügyet fejezett be.