A divatvilág ütőerén tartja kezét a Belügyminisztérium, a rendvédelmi szervek új egyenruháit ugyanis hazai csúcstervezők készítik el. Az úgynevezett társasági egyenruhák cseréjét célzó tárgyalások az elmúlt hetekben kezdődtek el, kész tervek még nincsenek. Hogy mennyibe kerül majd az egyenruhák cseréje, egyelőre nem ismert – írja az mno.hu.

Neves hazai divattervezők álmodják meg a Belügyminisztérium rendvédelmi dolgozóinak új társasági egyenruháit – tudta meg lapunk. A köznyelvben díszegyenruhaként ismert, ünnepi alkalmakkor viselt új formaruhákról információink szerint meghívásos pályázat keretében tárgyaltak tervezőkkel. Az első megbeszélésekre az elmúlt hetekben került sor, a kiválasztottak között kivétel nélkül luxusdivatházak szerepelnek: a Nubu, a Maison Marquise, a The Four, illetve Tomcsányi Dóri és Áron Eszter divattervezők erősítették meg, hogy felvette velük a kapcsolatot a Belügyminisztérium. Az azonos árkategóriában mozgó tervezők ruháikért darabonként több százezer forintot is elkérhetnek.

Többmilliárdos kiadásról lehet szó

Hogy mindez hány rendvédelmi dolgozót érint, s mekkora összeggel terheli meg az államkasszát, a Belügyminisztérium nem tudta megmondani. Kérdésünkre a tárca sajtóosztálya azt válaszolta, az egységes társasági ruházat bevezetésének költségei a tervezési és kiválasztási folyamatot követően válnak számszerűsíthetővé.

– A korábbi uniformisok lecserélése a hivatásos állomány éves egyenruházati utánpótlási ellátmánya terhére történt, így az költségvetési többletforrást nem igényelt – írta válaszában a BM. A második Orbán-kormány hatalomra kerülésétől, 2010 és 2016 között ugyanis már lezajlott a hivatásos állomány egyenruháinak egységesítése, a nagyszabású csere akkor a gyakorló- és a szolgálati ruhákat érintette. A társasági formaruhát azonban idén külön eljárásban tervezteti újra a BM, így nem világos, hogy annak költsége belefér-e az egyenruházati utánpótlási ellátmány keretébe, ahogyan az sem, hogy még az idén elkészül-e az új kollekció. Az mindenesetre valószínűsíthető, hogy többmilliárdos kiadásról van szó. Legutóbb 2007-ben cserélték a rendvédelmisek társasági egyenruháját, akkor Takács Albert belügyminiszter is többmilliárdos összegről beszélt. A BM-nél korábban vezetői beosztású forrásunk szerint az egyenruhák lecserélése közel ötvenezer főt érint, a társasági egyenruha terveztetése és gyártása pedig különösen költséges folyamat.

Csak a tervezés került szóba

A pályázattal kapcsolatban a már említett divatcégeknél elmondták: eddig csak az első megbeszélésre került sor, a terveket várhatóan csak hetek, hónapok múlva mutatják be a Belügyminisztérium képviselőinek. A tárgyalásokon csak a tervezés került szóba, a gyártás nem. A kiválasztott modellek alapján készült ruhák sorozatgyártása vélhetően a Bv. Holding Kft.-n keresztül történik majd. A cég létrehozásáról tavaly február 9-én rendelkezett Pintér Sándor belügyminiszter, ezt a Hivatalos Értesítőben akkor megjelent utasítás szerint a BM irányítása alatt álló szervek hivatásos állományának központi ruházati ellátása indokolta.

Forrás: mno.hu