Hétfőn sok diák nem fog suliba menni, mert nekik is elegük van a csapnivaló közoktatásból. A minisztérium megelőlegezte a bizalmat, és figyelmeztette a tanárokat.

Ellentmondásos tiltakozási formára készülnek hétfőn a szülők és diákok, elterjedt a neten a kezdeményezés, miszerint tiltakozzanak a diákok is úgy, hogy hétfőn nem mennek iskolába. A “Nem leszek suliban" mozgalom azonban nagyon szúrja a kormány és a kormánypárti média szemét, de a Kettős Mérce blog szerint a megfélemlítés is elindult.

Péntek este 9-kor kapott szerintük levelet egy tanár az iskolája igazgatójától, hogy figyelmeztesse őt és más tanárokat is, még ha nem is nagyon mennek be gyerekek a suliba február 29-én, a tanároknek le kell papírozniuk a hiányzásokat.

Indoklásként csatolta az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Helyettes Államtitkárságának levelét, amiben arra kérik az iskolafenntartó Klik tankerületi igazgatóit és igazgatóit, hogy mindenképp tartsák meg az órákat, nem lehet rendkívüli szünetet hirdetni. A levél elején az azt jegyző Sipos Imre helyettes államtitkár azt írja, a médiából hallottak a hétfői kezdeményezésről.

A Kettős Mérce megjegyzi, a pedagógusok tiltakozása folyamán nem ez az első megfélemlítési kísérlet: Miskolcon a nyílt levél aláírásától intették fentről óva a tanárokat, Szabolcs megyében pedig egy kis általános iskolában érdeklődtek a rendőrök, megy-e tanár a fővárosi tüntetésre. Végül idézik Aáry Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát, aki ezt mondta nemrég:

Az alaptörvény szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog megilleti a pedagógust, a szülőt és a gyermeket egyaránt, gyakorlásának nincs életkori korlátja. Fontos eleme ennek az alkotmányos alapjognak, hogy önkéntesen gyakorolható. Az önkéntesség éppen az iskolában a leginkább védendő eleme e jognak, hiszen ez egy hierarchikus viszonyokra épülő közösség.