Jogukban áll a szülőknek úgy dönteni, február 29-én a gyerekük nem megy iskolába – állítja az Eötvös Károly Intézet. A jogvédők szerint azonban erről meg kell kérdezniük az érintettet, tehát a gyermeket is – írja a Népszabadság.

Az iskolahasználó szülőket és gyerekeket alapvető alkotmányos jogként illeti meg, hogy elmondják véleményüket a közoktatásról – szögezi le közleményében az Eötvös Károly Intézet. Ennek eszköze álláspontjuk szerint a szavak mellett éppúgy lehet az, hogy cselekedettel vagy a cselekedettől tartózkodással (otthon maradással) fejezik ki véleményüket. Persze a hiányzás az hiányzás, és alapvetően az oktatásigazgatási szabályok megtartásával igazolásra szorul - figyelmeztetnek.

A szülők és gyerekeik e jogából az állam azon kötelezettsége olvasható ki, hogy tartsa tiszteletben az iskolahasználó polgárok véleménynyilvánításának szabadságát – hangsúlyozza az intézet. Vagyis: ne félemlítsenek meg, s ne rettentsenek el véleményének ilyen kifejezésétől senkit.

Amikor a kormányzati nyilatkozatok a gyerekeket kizárólag a tiltakozás eszközeként látják és láttatják, a közlemény szerint éppen ezt teszik. Azt állítják ugyanis, hogy a tiltakozó diákok, akik például nyílt levelet írnak vagy kockás inget húznak, csupán a szülők és a pedagógusok eszközei, s elvitatják tőlük azt a jogot és képességet, hogy a mindennapjaikat meghatározó egyik legfontosabb kérdésről, a közoktatás állapotáról véleményt alkossanak és mondjanak. Aki így látja a gyerekeket – vélik –, az nem a közoktatás alanyait, hanem tárgyát látja bennük.

Ezzel szemben a gyerekek, kicsik és nagyok, persze eltérő módon, de valamennyien jogosultak arra, hogy az őket érintő kérdésekről – köztük kiemelten a nevelésükről-oktatásukról – véleményt nyilvánítsanak – hívja fel a figyelmet az intézet. Ez nemcsak a magyar jogszabályokból, hanem az ENSZ gyermekjogi egyezményéből következően is alapvető joguk.

Ha február 29-én a gyerek szülői igazolással nem megy iskolába, annak közös döntésnek kell lennie – emeli ki a közlemény. A szülő álláspontjuk szerint nevelési szabadsága alapján határozhat úgy, hogy a család az otthon maradással nyilvánít véleményt. E döntés előtt azonban érdemben meg kell hallgatni a legkisebb gyerek véleményét is, a nagyobbak esetében pedig akkor járnak el helyesen, ha nem döntenek az ő kifejezett akarata ellenére.

Hallgattassanak meg tehát érdemben a gyerekek – szólít fel mindenkit az intézet –, hiszen a gyerekek is képesek és jogosultak véleményt alkotni mindarról, ami történik velük nap mint nap az iskolában. Senki nem vitathatja el a szülő és gyereke közös szabadságát arra, hogy az oktatásról véleményt nyilvánítsanak.

Forrás: Népszabadság