A legutóbbi idők kormányzati kommunikációjával szemben a Nemzeti Pedagógus Karnak nincs újabb bérkövetelése - közölte Horváth Péter, a kar elnöke pénteken az MTI-vel.

Az elnök közleményében félrevezetőnek nevezte, hogy a nyilatkozók 26 kötelező tanítási óráról beszélnek, amit a pedagógusok 22-re akarnak csökkenteni, hiszen a hatályos jogszabályok szerint az iskolákban dolgozó tanítók és tanárok a 22 tanítási órával is teljesítik kötelezettségeiket.

Remélik, hogy ez nem egy további óraszámemelési elképzelés - jegyezte meg Horváth Péter.

Rögzítette: mindössze azt szeretnék elérni, hogy a kormány tartsa és tartassa be a saját hatályos rendeletét, és ennek megfelelően az állami fenntartó a neveléssel-oktatással lekötött munkaidő minimuma, azaz heti 22 óra alapján határozza meg a pedagógus álláshelyeket és tegye lehetővé a pótlékok differenciálását.

Szükségesnek tartják továbbá a pedagógusbérek értékállóságának biztosítását a költségvetésben meghatározott vetítési alapnak legalább az inflációhoz való igazításával.