Az áruházláncoknak, a kis vegyesboltoknak ugyanaz a gondja: dolgozókat keresnek, de nem találnak. Ausztriában ötször annyi pénzt kaphat az eladó, mint itthon – írja a kisalfold.hu.

– Az elmúlt években is emberhiány jellemezte a kereskedelmet, nem tudtak annyi dolgozót felvenni az üzletek, amennyit szerettek volna. Most súlyossá vált a helyzet. Minden áruházláncnál van felvétel, de sok kisboltban is, szinte a működőképesség határára került több vállalkozás – mondta el Potyondi Antal, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) megyei titkára.

  Potyondi Antal szerint ez összefügg az alacsony bérrel. Városokban általában bruttó 135 ezer, vidéken 122 ezer forintot keresnek havonta a bolti dolgozók, ha hat órára vannak bejelentve, akkor még kevesebbet.

   Azaz többnyire 75–80 ezer forintot vihetnek haza. Ennél egy magyarországi üzemben, több műszakos munkarendbe dolgozva harminc-ötvenezer forinttal többet kaphatnak. Ausztriában pedig ötször annyi egy eladó fizetése, mint itthon. Sokszor nehéz ládákat, zsákokat cipelnek és nagy részük nő.

   – Rájöttek persze az üzleteket működtetők, hogy több bért kellene adniuk, de az ágazatot pluszadók sújtották. Viszont az adórendszeren keresztül, járulékcsökkentéssel is lehetne segíteni abban, hogy több pénzt vihessenek haza a bolti dolgozók – állítja Potyondi Antal és arról is beszélt, hogy mivel kevesen vannak az alkalmazottak a boltokban, több ember munkáját kell elvégezniük. Sokszor nehéz ládákat, zsákokat cipelnek és nagy részük nő. Az emberhiány következménye az is, hogy a munkáltatók nem válogathatnak a jelentkezők között.

   S ha nem csak hozzáértőket vesznek fel, azt a vevő is észreveheti a kiszolgáláskor az érdekvédő szerint. „Ha feltölthetnék létszámkereteiket az üzletek, már az nagy segítség lenne az azokban dolgozóknak, de az elvégzendő feladatok mennyisége miatt annál is több dolgozóra lenne szükség" – hangsúlyozza a KASZ megyei titkára. Elmondása alapján országosan mintegy 300 ezren dolgoznak a kereskedelemben, megyénkben több mint ötezren, és még több száz munkatársat tudnának felvenni a boltok.

   Egy kisbolt vezetője lapunknak elmondta, hogy éppen sürgősen kellene neki egy eladó, mert várandós egyik alkalmazottja. Tart tőle, hogy nehezen talál megfelelő embert, mert korábban is mindig így volt, ha új dolgozót akart felvenni.

Tanácsadás munkavállalóknak

  A Magyar Szakszervezeti Szövetség szakértői lapunkon keresztül is segítik tanácsokkal olvasóinkat. A versenyszférában dolgozók a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre küldhetik el lapunknak kérdéseiket. A munkaügyi témákban adott válaszok a Kisalföldben jelennek meg és hamarosan telefonos tanácsadást is biztosítunk munkavállalóként foglalkoztatottaknak.

Forrás: kisalfold.hu