Sz. Ferenc mindössze pár hónapja dolgozott pénzügyőrként egy magyar-ukrán határátkelőhelyen, amikor egy utas a kezébe nyomott egy doboz bonbont azzal a megjegyzéssel, hogy a műszaknak szánja húsvéti ajándék gyanánt. Az újonc pénzügyőr megmutatta a csokit a kollégáinak, s megkérdezte, hogy elfogadhatja-e, mire vizsgálat indult ellene, megszüntették a munkaviszonyát, feljelentették, és most bíróság előtt áll – értesült a Népszabadság.

A Debreceni Ítélőtábla elé került egy hivatali vesztegetéssel vádolt egykori pénzügyőr büntetőügye, akit azzal vádolnak, hogy 2014 húsvétján átvett egy doboz bonbont egy Ukrajnából belépő, magyar-ukrán állampolgártól. 

Az első fokon eljárt Vásárosnaményi Járásbíróság 2015. márciusában Sz. Ferenc vádlottat a hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette alól felmentette, a másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék azonban 2015. novemberében a vádlottat bűnösnek mondta ki, s megrovásban részesítette. Az ítélet ellen az ügyész a vádlott terhére, pénzbüntetés kiszabása érdekében jelentett be fellebbezést, így került az ügy a Debreceni Ítélőtáblára.

A bíróság által megállapított tényállásról Fórizs Ildikó, az ítélőtábla szóvivője elmondta: Sz. Ferenc vádlott 2014. januárja és áprilisa között dolgozott a nemzeti adóhatóság (NAV) állományában. 2014 áprilisában éppen húsvétkor teljesített szolgálatot a barabási határállomáson, s miután az előírásoknak megfelelően elvégezte egy belépésre jelentkező magyar-ukrán kettős állampolgár vámvizsgálatát és okmányai ellenőrzését, az illető átnyújtott neki egy doboz bonbont azzal a közléssel, hogy „azt fogadja el a műszak húsvét alkalmából."

A vádlott a bonbont bevitte az épületbe és megmutatta két főtörzsőrmester kollégájának, akik azt mondták, hogy nem lett volna szabad elfogadnia a csokit, mert azzal bűncselekményt követett el. A bonbon átadását látta az ellenőrzésre odarendelt rendőr alezredes, aki érdeklődött arról, hogy a pénzügyőrök elfogadhatnak-e ajándékot. A vádlott elöljárója jelentette az esetet a  NAV megyei vezetőjének, aki vizsgálatot rendelt el az ügyben. Ennek során a vádlott elmondta, hogy egy utastól átvett egy doboz bonbont, így a vizsgálatot végző pénzügyőr őrnagy megtette a feljelentést.

A másik két pénzügyőr törzsőrmester, akiknek tudomása volt az esetről, fegyelmi eljárás során megrovásban részesült. A vádlott munkaviszonyát a NAV az eset után megszüntette.

Az ügyben a Debreceni Ítélőtábla február 25-én tartja az első nyilvános ülést.

Forrás: Népszabadság