Éles fegyverrel felszerelt pénzügyőröket küld a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a több tízmillió forint adótartozást felhalmozó emberekre – számolt be róla kedden a Magyar Idők. A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) elnöke szerint ez elhibázott döntés, aminek életveszélyesek lehetnek a következményei.

Holecz Gábor lapunknak arról beszélt, hogy a kabinet ebben az esetben sem kérte ki a szakszervezet véleményét a tervezett változtatásról, a szakmai egyeztetés is elmaradt az ügyben. – Pedig korábban már egy tizenöt oldalas tanulmányban részletesen foglalkoztam vele, hogy miért nem javaslom az ehhez hasonló szervezeti összevonásokat – jegyezte meg az elnök. Holecz Gábor szerint a jelenlegi behajtási rendszer tisztázatlan viszonyokat teremt, nem jó az az irány, amin elindult a nemzetgazdasági tárca. Hozzátette, az alsó szinten külön kellett volna hagyni az adó-, illetve a vám- és pénzügyőri igazgatóságokat, s minden megyében külön bűnügyi igazgatóságokat kellett volna létrehozni.

Ha fegyveresek kopogtatnak

Molnár Tamás, az NGM vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára tegnapi interjújában beszélt arról, hogy az adóhatóságot vezető Tállai András és a Varga Mihály szakminiszter által ügyfélbarátnak nevezett Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fegyveresekkel növeli a végrehajtók számát. A politikus interjújában hozzátette, meg kell akadályozni, hogy egyesek tíz- és százmilliós tartozásokat halmozzanak fel; minden késedelmes adófizetőnek értesítést küldenek, ezután megkezdődik az eljárás.

A változatlan számú inkasszók mellett egyre többször kopogtatnak majd be az adósokhoz. Szerinte a felfegyverzett egyenruhások elejét vehetik annak, hogy támadás érje az adóhatóság embereit.

Lapunk információi szerint évente egyébként 15-20 alkalommal fordul elő, hogy a hivatal munkatársait olyan súlyos inzultus éri, amely miatt feljelentést tesznek a rendőrségen. Pont egy évvel ezelőtt történt, hogy kettejükre késsel támadtak Budapesten, de ez a szervezet belső ügyeit ismerő forrásunk szerint igazán ritka eset.

Naponta 90 ezer emberrel lépnek személyes kapcsolatba

A NAV-osok naponta egyébként mintegy 90 ezer ügyféllel lépnek személyes kapcsolatba. A hivatásos dolgozóknak 2013 óta tartanak intézkedéstaktikai képzést. A nem együttműködő, ellenszegülő, támadó személyekkel szembeni jogszerű, szakszerű és hatékony fellépés elemeit is megtanítják.

– Az ellenkezője következhet be annak, amit a döntéshozók szeretnének. A pénzügyőr olyan szerepet játszik, mintha egy pénzszállító cég fegyveres kísérője lenne, pedig nem ez a feladata, ez az erőforrások elpazarlása. A fegyveres kíséret jelenleg úgy néz ki, hogy egy kormánytisztviselő kollégára egyetlen pénzügyőr vigyáz. Ez elhibázott döntés, ugyanis rendvédelmi szervek esetében minden alkalommal párok látják el a rendvédelmi jellegű feladatokat. Kérdéses, hogy éles helyzetben ki ad parancsot a kényszerítő eszközök alkalmazására úgy, hogy a feladat teljesítése civil vezetés alatt történik, a járőr pedig egymagában áll, magára hagyva egy esetleges vészhelyzetben. Aki így kiengedi az embereket, az veszélyezteti a testi épségüket – figyelmeztetett a VPDSZ elnöke, hozzátéve, hogy a kinti intézkedésnél az sincs eldöntve, ki kinek a felettese.

Holecz Gábor elmondta, ez a rendszer akkor működhetne biztonságosan, ha a végrehajtás átkerülne a vám- és pénzügyőri igazgatóhelyettesek felügyelete alá, ahogy ez 1999-ig zajlott, 90 százalékos hatékonysággal.

– Biztosítani kellene az átjárhatóságot mindkét irányban, azaz a kormány-tisztviselői állománynak is meg kell adni azt a lehetőséget, hogy hivatásossá válhasson – emelte ki az elnök.

Hozzátette, a fegyveres kíséret lényegében már a januári átszervezés óta működik. Egy járőr kísér egy civilt, előfordul, hogy két diplomával az a feladatuk, hogy behajtsák a kukadíjat, kamarai tagdíjat. Szerinte nem véletlen, hogy sokan tervezik a kilépésüket. Úgy vélte, tarthatatlan állapot, hogy szóbeli megállapodások alapján gátolják, hogy a civil és a hivatásos állományú tagok más rendvédelmi szervhez kerüljenek. Lapunk is beszámolt róla, hogy a Belügyminisztériumba senkit sem vesznek át a rendvédelmi szervekhez.

Nincs több alkalmi ellenőrzés

Nincs több alkalmi ellenőrzés. Az adóhatóság vezetője visszavonta a magyar–ukrán határszakaszt érintő alkalmi jellegű ellenőrzésre vonatkozó korábbi utasítását, ezáltal a NAV szerint könynyebbé válhat a határátkelés a turisztikai vagy rokonlátogatási céllal utazók számára. Közleményükben hangsúlyozták, az adóhatóság továbbra is arra törekszik, hogy kiszűrje mindazokat, akik sértik és veszélyeztetik Magyarország, illetve az Európai Unió (EU) pénzügyi érdekeit, azaz a vámok, a nemzeti adók és díjak beszedését, vagy fenyegetést jelentenének az EU és lakóinak biztonságára és védelmére. Felhívták a figyelmet, hogy ennek érdekében az uniós és a magyarországi vámkódex előírásai mellett az 1954. évi New York-i egyezmény betartását is ellenőrzik a pénzügyőrök. Az egyezmény szerint csak a turistát illetik meg a vámkönnyítések. (MTI)

Forrás: mno.hu