Ahhoz, hogy valaki élvezze a kilátást, fel kell mászni a hegy tetejére, sok nehéz lépéssel - mondta el Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Világgazdaság 2016: Ez már tartós növekedési pálya? című konferenciáján. „Sikeres és fenntartható a költségvetési kiigazítás 2013 óta” - emelte ki, aki arra is emlékeztetett, hogy a tervezett 2,4 százaléknál is alacsonyabb, 2 százalék körüli lett tavaly a deficit – olvasható a Világgazdaságban.

A magyar gazdaság növekedése megelőzi az európai átlagot, és 30 éve először mondhatjuk el, hogy tartósan 4 millió feletti foglalkoztatott van Magyarországon – emlékeztetett az államtitkár, aki azt is megjegyezte, hogy a munkanélküliség csökken, ami „lassacskán különböző problémákat fog felvetni".

Az infláció nulla százalék volt tavaly, ami talán nem is annyira egészséges – mondta Lepsényi, aki szerint ennél idén magasabb lesz az infláció. Kiemelte, a beruházások több éve 20 százalék felett vannak a GDP arányában, köszönhetően a beruházási kedv mérsékelt emelkedésének és az EU-pénzek felhasználásának.

Célunk, hogy a foglalkoztatási rátát emeljük, és egyre inkább „csak látens munkanélküliség van" - vélekedett. Lepsényi szerint Magyarország nyugati részében már a gazdaság növekedését akadályozhatja, hogy nincs elég képzett munkaerő. Ezért azt szeretnék, hogy minél többen lépjenek be a munkaerő-piacra, és az emberek minél magasabb képzettséget szerezzenek. A K+F ráfordítások 1,3-1,4 százalékon mozognak a GDP-n belül jelenleg, ezt 1,8-ra szeretnénk emelni 2020-ra – fejtette ki.

A következő években 2-3 százalék közötti GDP-növekedést tervezünk – emelte ki az államtitkára, hozzátéve: „mindenképpen az európai átlag feletti növekedést szeretnénk elérni".

Ezeket a célokat segítheti, hogy az EU-források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják ebben a ciklusban. Fontosnak nevezte az újraiparosítást, vagyis az ipari termelés arányának növekedése a GDP-ben, amelyet a mostani 23 százalékos arányról 30-ra emelné a kabinet. Az iparfejlesztés központjában a feldolgozóipar lesz – tette hozzá. Jelenleg a járműipar visz mindent – folytatta az államtitkár –, ezt szeretnék kiegyensúlyozni olyan nagy potenciállal rendelkező iparágakkal, mint az egészségipar vagy az elektronika.

Szerinte a gazdaságot az innovációnak kell húznia, és ennek át kell hatnia az összes ágazatra. E nélkül a gazdaság nem tud fejlődni. A kormány szeretné beindítani a vállalati hitelezést is. „Azok a vállalatok, akiknek hitel kellene, a bankok szemében nem hitelképesek, és akiknek a bankok hitelt szeretnének adni, azok nem vesznek fel" - vélekedett. Lepsényi szerint sok lehetőség és feladat áll még a kormány előtt a bürokráciacsökkentés terén, de fontosnak nevezte a rugalmas munkaerőpiac kialakítását is.

Forrás: Világgazdaság