A megszüntetett intézmények feladatait a minisztériumok vehetik át. Megszűnhet az OEP és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság is. Az érintett intézményekben 50 ezer ember dolgozik, többeknek megszűnhet a munkája – írja a vs.hu.

73 állami intézmény esetén merült fel, hogy megszűnhetnek a közeljövőben. Ezek különböző háttétintézmények, költségvetési intézmények. Erről csütörtöki sajtótájékoztatóján beszélt Lázár János miniszterelnökségi miniszter.

A politikus szerint azt nézik át, hogyan lehet gyorsabban működtetni, visszavinni ezeket a tárcákhoz. Van olyan tárca, ahol a háttérintézmény nagyobb, mint az adott minisztérium – mondta. Lázár a bürokráciacsökkentő intézkedések részeként beszélt erről.

Csak kivételes esetben maradhatnak meg az intézmények. Ez alól kivétel a rendőrség, a honvédség, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), a Klebelsberg Intézményfenntartó Központban (Klik).

Az önállóságát elvesztő 73 intézmény között lehet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság. Az OEP például az erőforrás minisztériumhoz, a gazdasági tárcához, vagy az államkincstárhoz kerülhet. Megszűnhet a mezőgazdasági és vidékfejlesztési hivatal, közlekedési hatóság is.

A megszűnés nem jelenti az adott feladat megszűnését. A Miniszterelnökség azt javasolja, hogy az adott minisztérium lássa el ezt a feladatot. Egy intézmény megszűnése nem jelenti a feladat ellátatlanul maradását – mondta.

Azon szervezetek, amelyeknek hatósági feladataik is vannak, ügyintézést végeznek, a kormányhivatalokba, járási hivatalokba olvadnak be. Volt olyan koncepció is, hogy a NAV is legyen a kormányhivatal része, ez lekerült a napirendről. A többi hivatal a minisztériumokhoz kerül.

„Ezek bürokrácianövelőek, bürokraták ülnek bennük" - mondta Lázár. Felmerült az is, hogy az egyes tárcák a korábbi bérek 80 százalékáért vegyék át ezt a feladatot. Így valószínűleg elbocsátások is várhatóak. Az érintett hivatalokban 50 ezer ember dolgozik.

Magyarázatként azt mondta: az önkormányzatoktól is elvárják, hogy ne legyen működési hiányuk, ezt a minisztériumoktól is el lehet várni. Szerinte a fejlesztési hiány elfogadható, de működési hiánynak véget kell vetni.

Ennek részleteiről várhatóan februárban dönt a kormány.

Forrás: vs.hu