Internacionális partnerségi irodát (TPI) nyitott január 14-én Németország legnagyobb szakszervezete, az IG Metall és a Vasas Szakszervezeti Szövetség Győrben. Magasabb béreket, jobb munkakörülményeket tűzött ki célként a két szervezet. Az autopro.hu munkatársa a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökével beszélgetett.

– Hogyan értékeli az együttműködést?
– Nemcsak a Vasas és az IG Metall közötti együttműködés lépett új szintre, hanem új fejezet nyílt a szakszervezeti mozgalom történetében is. Ez a fajta, határokon átívelő, két ország szakszervezetei közötti szoros munka szinte példa nélküli ma. Az elmúlt évek tapasztalatai – ahogy egyre több külföldi cég jelent meg hazánkban – bizonyították számunkra, hogy a nemzetközi együttműködés kiemelkedő fontosságú a hazai érdekvédelem erősítéséhez. A nemzetközi kapcsolatainkon belül is kiemelkedik az IG Metallal való jó viszonyunk. Ez a kapcsolat már korábban is számos formát öltött, közös projektekben vettünk részt, oktatásokat szerveztünk, annak érdekében, hogy kölcsönösen tanulhassunk egymástól

– Milyen céllal alapították meg az irodát?
– Az IG Metall egy amerikai szövetséggel lépett partneri kapcsolatba, így nagy eredmény, hogy Magyarországon is elindult hasonló kezdeményezés. Más európai országok szakszervezetei is szerették volna elindítani ezt a projektet, így különösen büszke vagyok, hogy az én irányításom alatt nyerte ezt el Magyarországon a Vasas. A célunk elsősorban az, hogy a projekt végrehajtásán keresztül új tagjaink legyenek, és új alapszervezetek jöjjenek létre, illetve a projektekben való részvétel, ami egyben a Vasashoz való csatlakozással jár. Egy erős szakszervezeti mozgalom sikeresebben fel tud lépni a munkakörülmények javításáért és a bérek emeléséért, amelyek jóval elmaradnak a külföldi anyavállalatok dolgozóinak bérétől. A multinacionális cégek átlépték a nemzethatárokat és a profit maximalizálása érdekeben a globalizáció előnyeit igyekeznek minél jobban kihasználni. A projekt célja, hogy mi, a szakszervezetek is kihasználjuk ezeket a lehetőségeket és a német példákat felhasználva Magyarországon, a helyi sajátosságokhoz igazodva újszerű tagszervezési, tagmegtartási tevékenységet vezessünk be. AZ IG Metall segítségével megerősítjük az autóipari értékteremtési lánc mentén, elsősorban az Audi, majd remélhetőleg az Mercedes beszállítóinak körét. Ezzel minden korábbinál hatékonyabban tudjuk majd képviselni tagjaink érdekeit.

– Főleg az elsőkörös beszállítókat érinti a projekt. A kkv-k kimaradnak?
– Az Audinak a régióban körülbelül harminc beszállítója van. Ezeknek a cégeknek szintén beszállít egy másik cég, így a beszállítói lánc fejlődése magával húzza a kis- és középvállalkozásokat is.

– Hogyan tud az iroda segíteni?
– Ez a projekt a német anyavállalatoknak fog eredményt adni kezdetben. A Németországban már jól ismert technológiákat, jó gyakorlatokat akarjuk átadni. Azt tapasztaljuk, hogy irányításban, szervezésben, munkaidő kérdésben van jelentős különbség és ezekből adódóan a bérek tekintetében is. Egy szakszervezet akkor jár el eredményesen, ha nagy tömeg áll mögötte, így képes eredményesen tárgyalni. Elsőként kollektív szerződést kell megalkotni, aztán üzemi tanácsot megválasztani, ami lehetőséget ad arra, hogy az európai üzemi tanácsban partnerként vehessünk részt.

– Miért lenne fontos a nemzetközi cégeknek, hogy hasonló szintre hozzák a német és a magyar fizetéseket? Pontosan azért telepedtek meg hazánkban, mert itt számukra kedvezőbb béreket adhatnak, így jellemzően a munkaidőigényes termékeiket gyártják Magyarországon.
– Ha reálisan nézzük, belátjuk, hogy el kell telnie bizonyos időnek, míg változást tudunk elérni. Bizonyítanunk kell addig is, hogy hatékonyságban, fegyelemben, minőségben, szervezésben azonos szinten vagyunk Németországgal. A Vasas jelen van az ország mind a 19 megyéjében. Célunk, hogy a jó gyakorlatokat felhasználva felszámoljuk a szakszervezetmentes területeket és a még meglévő fehér foltokat. Különösen fontos ez Kelet- és Északkelet-Magyarországon, ahol már megvan a bázisunk, de a munkakörülmények és a bérek még mindig – hazai viszonylatban is – alacsonyak. A példa egyértelműen azt mutatja, hogy az erős érdekvédelem a bérek és munkakörülmények terén jelentős pozitív változást tud jelenteni.

– Milyen jellegű feladatok mentén fog dolgozni az iroda?
– Magyar és német kollégák alkotják a csapatot, fontosnak tartjuk a közös munkát. Csapatmunka kell: a német kollégák fogják közvetíteni a kinti tapasztalatokat, magyarok pedig ennek átadásából veszik ki a részüket. Ennek megfelelően azonnal megkezdjük a hálózatépítést, feltérképezzük a régiót. Az első fázisban az Audit és a beszállítóit szólítjuk meg. A beszállítók Magyarországon vannak, de az anyavállalatok Németországban. Óriási szerepet kap ebben az IG Metall. A most indult projekt egy érdekvédelmi inkubátor, szeretnénk a későbbiekben az ország más területein kibővíteni.

– Milyen ma Magyarországon a szakszervezetek és a vállalatok közötti kapcsolat?
– A jog ugyan biztosítja a lehetőséget a szabad szervezkedésre, ugyanakkor látjuk, hogy a munkáltatók sok helyen nem fogadják pozitívan, sőt ellenzik, gátolják a szakszervezet alapítását. A német cégek vezetőit alapvetően úgy ismertük meg, mint akik fontosak tartják a rendezett munkaügyi kapcsolatokat és nem akadályozzák a szakszervezetek létrehozását, ugyanakkor ma Magyarországon működő kisebb német cég vezetője sem nézi jó szemmel a szakszervezek megalapítását. Úgy gondoljuk, hogy ennek a negatív tendenciának a megváltoztatásában is nagy segítségünkre lehet a közös projekt, illetve az IG Metall kapcsolata az anyacégek vezetésével.

Forrás: autopro.hu