Nem kerülnek az utcára a kéményseprők, miután az ország bizonyos területein a katasztrófavédelemhez kerül a kémények ellenőrzésének és karbantartásának feladata. A jelenlegi ígéretek szerint a katasztrófavédelem mindegyiküket a mostani bérüknél magasabb fizetésért foglalkoztatná. Tavasszal új kéményseprőképzések indulnak – írja az mno.hu.

Határozatlan idejű szerződést kínál a katasztrófavédelem azoknak a kéményseprőknek, akik a jelenlegi cégüktől hozzájuk igazolnak, ám nem kötelező elfogadniuk az ajánlatot, nem jár szankcióval, ha úgy döntenek, hogy maradnak az eredeti munkáltatójuknál – tudta meg a lapunk Vámos Csabától, a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnökétől. A munkáltató megváltozására azért kerülhet sor, mert egy nemrégiben elfogadott törvény szerint a szolgáltatást részben a katasztrófavédelem veszi át a kéményseprő-vállalatoktól jövő nyártól. Tehát a következő évtől vegyesen működik majd egymás mellett az állami és a vállalkozói szektor. Az önkormányzatok júliusig dönthetnek arról, hogy felmondják-e a meglévő szerződéseiket, és az állammal kötnek-e újat. A megyék egy része már eldöntötte, hogy az állami szolgáltatást kívánja igénybe venni. Legutóbb Veszprém megye vezetése döntött a katasztrófavédelem ajánlata mellett.

A kéményseprők valószínűleg többet kapnak majd

A szakszervezet december 17-én tárgyalt az Országos Katasztrófavédelmei Főigazgatóság vezetésével, és ott az az ígéret is elhangzott, hogy a katasztrófavédelemhez igazoló kéményseprők nem keresnek majd kevesebbet, mint jelenleg. Vámos Csaba szerint az is elhangzott, hogy a fizetések megállapítása során a budapesti béreket kell majd irányadónak venni. Sőt a kéményseprők valószínűleg többet kapnak majd, mint jelenleg, már csak abból kifolyólag is, hogy a katasztrófavédelem más alkalmazottainak járó kafetériában is részesülhetnek, ami a szakértők szerint vonzó lehet a számukra, mivel jelenleg semmi hasonló juttatást nem kapnak. Az ígéretek szerint a katasztrófavédelem minden hozzájuk jelentkező kéményseprőt továbbfoglalkoztat majd.

Ráadásul a határozatlan idejű szerződés és a kafetéria mellé rugalmas munkaidőt ígérnek a kéményseprőknek. Igaz, tette hozzá a szakszervezet elnöke, más munkarendben nem is tudnának dolgozni, mivel alkalmazkodniuk kell ügyfeleik időbeosztásához. Vámos Csaba a fentiek kapcsán lapunknak elmondta, a sajtó korábban arról cikkezett, hogy a katasztrófavédelemnek nincsenek megfelelő szakemberei a feladatok ellátásához, ami igaz is, de ezzel a katasztrófavédelem vezetői is tisztában vannak, ezért is ajánlanak szerződést a kéményseprőknek. Emellett tavasszal képzést is indítanak, ami a hírekkel ellentétben nem lesz rövidebb, mint a hagyományos kéményseprőképzések. Ez is 800 órás OKJ-s oktatás lesz.

Forrás: mno.hu