Az általunk kérdezett jegyzők és jogászok többsége szerint ez nem tehető meg, mivel a kötelezés sérti a munkavállaló személyiségi jogait – olvasható a Népszavában.

 Egy facebookos megosztás szerint Komlón a kormánypárti polgármester eltiltotta a munkavégzéstől azokat az óvodai alkalmazottakat, akik nem oltatták be magukat. A hír hamar elterjedt a 23 ezer lelkes baranyai városban. Megkerestük az ügyben a város polgármesterét, Polics Józsefet, aki szerint azonban félreértésre épül a a tiltásról szóló hír.

 Polics elmondta: arra kérte a nyolc komlói óvoda vezetőjét, hogy mérjék fel, hány gyermek jár majd óvodába április 19-e után, s egyben indítványozta, hogy a következő hetekben azokat a dolgozókat osszák be munkára, akiket már beoltottak. Az oltatlanok egyelőre vegyenek ki szabadságot. De ez nem kötelező érvényű rendelkezés, hanem csak ajánlás. A komlói óvodák 525 gyerek ellátásáról gondoskodnak, az elmúlt hetekben azonban csak 80-100 csöppség számára vették igénybe a helybéliek a szolgáltatást.

Polics arra számít, hogy április 19-e után is „félház” lesz a komlói óvodákban, emiatt egy ideig nem lesz szükség az összes óvónő és dajka munkájára. Célszerű lenne, ha a járvány megfékezése érdekében egyelőre az oltottak dolgoznának, s akik eddig nem kaptak vakcinát, azok menjenek szabadságra. A polgármester szerint nyáron az óvodák – várhatóan - nem állnak le, mivel sok szülő akkor dolgozza le az elmúlt hetek kényszerű munkaszünetét, és valószínű, hogy a családok kevésbé mennek nyaralni, mint tették ezt korábban. Így viszont az óvodai alkalmazottak sem mehetnek valamennyien szabadsága nyáron. Emiatt hasznos lenne, ha a szabadságok egy részét most vennék ki.

 Mindamellett Polics József elismerte, hogy az óvodák vezetőjén keresztül arra kérte a dolgozókat: oltassák be magukat.

A vezetőnek írt levele így szól: „A munkáltató az egészséges munkakörülmények biztosítása érdekében joggal várhatja el a védőoltások széleskörű elfogadását, de természetesen az egyéni élethelyzeteket köteles figyelembe venni. Veszélyes krónikus betegségek, gyermekvállalás előtt állók, és egyéb jelentős indokok alapján elfogadható, ha az adott személy elutasítja a védőoltást.” Beszéltünk több óvónővel, és ők a polgármester kérését utasításként értelmezték, s talán ezért is terjedhetett el a hír a kötelező vakcináról.

Állítólag készült felmérés arról, hogy a komlói óvodák alkalmazottai közül hányan akarják beoltatni magukat, s a dolgozók harmada hajlandó erre. Ha ez így marad, akkor a komlói óvodák dolgozóinak kétharmada szabadságra kényszerülne a polgármester elvárása alapján.

 Ez – persze – hónapokon át tarthatatlan, hisz az óvónők szabadsága elfogyna, az intézmények pedig ellehetetlenülnének. Hogy hányan oltatják be magukat a polgármester nyomatékos óhajára, az kiszámíthatatlan. Az egyébként, hogy az óvónők kötelezhetők-e a védőoltásra, véleményes kérdés. Az általunk kérdezett jegyzők és jogászok többsége szerint ez nem tehető meg, mivel a kötelezés sérti a munkavállaló személyiségi jogait. Volt viszont, aki úgy fogalmazott, hogy a munkavállalót a munkáltató az arányos és szükséges mértékben korlátozhatja – s akár a kötelező oltás is lehet egy ésszerű korlátozás. Ebben az ügyben az általunk kérdezett jogászok szerint még nem történt olyan jogi állásfoglalás, ami országos érvényű lenne.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!