A lakhatási válság számos országban, így Magyarországon is, jelentős terheket ró a szociális ellátórendszerre, azáltal hogy a kiszolgáltatott társadalmi csoportok fedél nélkül maradnak. Egyes csoportoknak azonban speciális nehézségekkel is szembe kell nézniük, melyeket a szakpolitikák megalkotásánál is figyelembe kell venni – írja a Mérce.

Dés Fanni és Pósfai Zsuzsanna Nők és Lakhatás című tanulmánya a nőket érintő sajátos kihívások szempontjából vizsgálja a lakhatási válság kérdését. A nőket érintő gazdasági kiszolgáltatottság és a nők elleni erőszak áldozatainak segítése olyan kihívások, melyek speciális, támogatott lakhatási formákat és megoldásokat igényelnek. A tanulmány többek között kitér a szegénység feminizálódásának jelenségére, a munkaerőpiaci viszonyokra, valamint a lakhatási nehézségek és a bántalmazás összefüggéseire.

Magyarországon számos társadalmi csoport számára alapvető problémát okoz a lakhatás kérdése. A kiadvány hivatkozik a Habitat 2020-as jelentésére, mely szerint 2-3 millió embert sújt a lakhatási szegénység valamilyen formája. Ez a széles körű probléma pedig a nőket különösen hátrányosan érinti. A Nők és Lakhatás című tanulmány két fő okát azonosítja a jelenségnek:

Elsőként, a nők eleve rosszabb gazdasági helyzetben vannak, mivel hátrányosabb a munkaerőpiaci helyzetük. Jellemzően kevesebbet keresnek és alacsonyabb pozíciókban dolgoznak, mint a férfiak, emellett a háztartáson belüli gondoskodási terhek (háztartásvitel, gyereknevelés, idős és beteg hozzátartozókról való gondoskodás) is jórészt rájuk hárulnak.

A gondoskodási terhek miatt pedig nehezebben tudnak kötött munkarendű,
teljes munkaidős állást vállalni. A tanulmány arra is felhívja a figyelmet, hogy mivel társadalmunkban nagyon kevés támogató struktúra működik, amely az egyedülálló anyák anyagi terheit csökkentené, a lakhatás és megélhetés biztosítása különösen problémássá válik számukra, ha kilépnek egy párkapcsolatból.

A jelenség másik oka, hogy a nők lakhatási problémái nagyon szorosan összefonódnak a bántalmazással és a nők elleni erőszakkal. Ezt fokozza a gazdasági kiszolgáltatottság is: sok esetben azért nem tudnak bántalmazó párkapcsolatokból kilépni, mert egyedül nem tudnák a saját és gyerekeik lakhatását és egzisztenciáját biztosítani.

A szerzők kutatása rámutat, hogy a nőkre specializálódott, lakhatást is nyújtó szociális intézményekben megjelenő nők jelentős többsége erőszak áldozata volt az életútja során.

Az intézményekben jellemzően a legszegényebb nők jelennek meg, a lakhatási problémák azonban magasabb státuszú nőket is érintenek, akik szintúgy gyakran áldozatai a nők elleni erőszaknak és a bántalmazásnak.

A Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont közreműködésével, a Friedrich Ebert Stiftung kiadásában készült Nők és Lakhatás tanulmány külföldi és magyar koncepciókat dolgoz fel a nők lakhatásának segítésére, valamint a kutatás keretében húsz interjú is készült magyar és külföldi intézményekkel és civil szervezetekkel, önkormányzatokkal illetve az érintettekkel. A kiadvány emellett épít a két szerző, Dés Fanni, a NANE munkatársa és Pósfai Zsuzsanna, a Periféria Központ egyik alapítójának a lakhatás és lakáspolitika terén, valamint a gazdaságilag kiszolgáltatott nők és a nők elleni erőszak áldozatainak helyzetéről szerzett több éves terepi kutatásaira és az ezekből szerzett tapasztalataira is.

A nők kiszolgáltatott lakhatási helyzetéhez a szegénység feminizálódása nagyban hozzájárul. Ez a jelenség egyrészről a nőkre nehezedő háztartási és gondoskodási munkát takarja, mely teljes mértékben kiszolgáltatottá teszi a őket a partnerüknek, másrészről pedig a nemek szerinti szegregációt a munkaerőpiacon, mind a szakmák között, mind a szakmákon belül az egyes pozíciók között.

A kiadvány számos kutatással igazolja a nők hátrányos gazdasági helyzetét.

Többek között a szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a nők munkaerőpiaci helyzete a gyermekek számával párhuzamosan romlik. Egy 2007-es kutatás azt is igazolja, hogy munkavállalási esélyeiket 37 százalékkal csökkenti a gyermekvállalás, a gyermeküket egyedül nevelő nők szegénységi kockázata pedig különösen magas.

„A nők valahogy ott vannak meglőve, én úgy érzem, amikor gyerekük lesz. Tehát akkor annyira beszűkülnek a lehetőségek. Ha csak abban gondolkodok, hogy óvodába jár a gyerek, tehát körülbelül 8-tól 4-ig tudok dolgozni. Vagy addig sem, mert oda kell érnem, le kell adnom. Tehát ha nincs egy családi vagy baráti segítség mellette, akkor az anyák lehetőségeit osszuk el 50-nel, egy másik emberhez képest, akinek mondjuk nincs gyereke” – hangzik el a szerzők által készített egyik interjúban.

A lakhatási nehézségeket tovább növelte a 2008-as gazdasági válság, mely után rengeteg család adósodott el Magyarországon. Az adósság terhei pedig aránytalan mértékben rakódtak a nőkre, ugyanis a családon belül végzett feladataik során gyakran a hitelt is az ő nevükre vették fel, de a közüzemi díjakban való eladósodás is őket terheli.

A nők elleni erőszak áldozatainak helyzete szintén megoldatlan probléma az országban.

Magyarországon a bántalmazó párkapcsolatok esetében az a jellemző gyakorlat, hogy a nőknek kell menekülniük a közös háztartásból, aminek következtében ők és a gyerekeik kerülnek lakhatási krízisbe az erőszakot elkövető partner helyett.

A hátrányos helyzetű, áldozatul esett nők nem tudják megteremteni a menekülés materiális feltételeit, beleértve a lakhatást, hiszen sokszor anyagilag is ki vannak szolgáltatva bántalmazóiknak. A lakhatási támogatás mellett ezeknek a nőknek speciális segítségre is szükségük van: szakpszichológusra, aki segíti a trauma feldolgozását, valamint ezeknek a nőknek a biztonságos környezetet is meg kell teremteni.

A tanulmány a bántalmazott nők mellett felhívja a figyelmet a szexuális célú erőszakot elszenvedett áldozatok, az egyedülálló anyák és a menekült nők sajátos helyzetére is, akiknek speciális segítségre van szükségük a lakhatási szükségleteik kielégítse során.

Mindemellett ezek között a lakhatási formák és szolgáltatások között átjárhatóságot is biztosítani kell, hogy a nehéz helyzetben lévő nőknek lehetőségük nyíljon életük újrakezdésére és az önálló lakhatás megteremtésére.

„Hogyha nincsenek külön lakhatási programok különböző forrásokból, innen-onnan, akkor a menekült családoknak kvázi egyenes útjuk van a hajléktalan létbe. Vagy mehetnek családok átmeneti otthonába, hajléktalanszállóra, de gyakorlatilag nagyon-nagyon bizonytalan a lakhatásuk, ami nyilván a családokat, a gyerekes családokat érinti a leginkább, de ugyanígy az egyedülálló nőket is”- derül ki a tanulmányban megjelent egyik interjúból.

A kutatásban szereplő szakemberekkel készített interjúk rámutatnak arra, hogy a mostani gazdasági egyenlőtlenségek és lakáspiaci árak mellett az ügyfelek alacsony arányban tudnak kilépni az ellátórendszerből. A beszámolók szerint sokkal több olyan intézményre is szükség van, amely kifejezetten a nők szükségleteire koncentrál, és biztonságos környezetet tud nyújtani nekik.

A megfelelő segítségnyújtás érdekében a tanulmány több lakhatási megoldást is javasol különböző élethelyzetű nők számára. A bántalmazott és a szexuális erőszakot elszenvedett nők intenzív szociális munkával támogatott intézményi ellátásra szorulnak, ilyen helyek például a titkos menedékházak, krízisotthonok, ahol a nők a traumafeldolgozás mellett jogi segítséget is igénybe tudnak venni.

Jelenleg az ellátórendszer egyik problémája az, hogy sokan bentragadnak az ideiglenes elhelyezésben, vagy kénytelenek visszamenni bántalmazójukhoz, ugyanis a hosszú távú lakhatás megoldása még kidolgozatlan.

Ideális megoldás lehet a szociális munkával ellátott lakhatás is, melynek Magyarországon sokféle formája létezik. Általános jellemzőik például, hogy az elhelyezés nem intézményben, hanem lakásban történik, a támogatás keretében szociális munkások is a lakók rendelkezésére állnak, a lakókat segítik a traumakezelésben, addikciós és pszichés problémák, valamint az eladósodás kezelésében, és felkészítik őket az önálló életvitelre és a lakhatás megteremtésére.

A különböző, hosszú távú lakhatási szolgáltatások már a az önállósodási folyamatot segítik, ahol a rászorult nők megkezdhetik saját egzisztenciájuk kialakítását. Ennek formái például az önkormányzati bérlakások, a közösségi lakhatás, vagy a külföldi lakástársaság. A közösségi lakhatási megoldások is kifejezetten jól működhetnek női célcsoportok számára, ugyanis lehetőséget nyújtanak arra, hogy a háztartási és gondozási terheket meg lehessen osztani, emellett megfizethetőek is.

A tanulmány arra is rámutat, hogy jelenleg átláthatatlan az önkormányzatok lakáspolitikája és nincs átfogó szemlélet arról, hogy a nők lakhatási nehézségeit milyen támogatási módszerrel orvosolják.

A kutatás hangsúlyozza, hogy az egyes lakhatási formák között fontos hogy legyen átjárás, valamint szükséges tervet kovácsolni annak érdekében is, hogy a nők hosszú távú, tartósan megfizethető, önálló (vagy közösségi) lakhatáshoz jussanak. Ennek érdekében a szerzők néhány ajánlást is megfogalmaznak az önkormányzatok számára.

A kevés erőforrást igénylő intézkedések között szerepel az ingyenes jogi segítségnyújtás, az önkormányzati információs kampányok, valamint egy adatbázis kifejlesztése a lakhatási szolgáltatások férőhelyeinek egyszerűbb regisztrálása érdekében. Az intézményekre vonatkozó javaslatoknál pedig a megfelelő szakemberek képzése, a speciális férőhelyek és kifejezetten nőket célzó intézmények létrehozásának kívánalmai szerepelnek. A támogatott lakhatást igénylő beruházások között szerepel a lakásügynökségek létrehozása, a családok átmeneti otthonokban, külső,azaz intézményen kívüli lakásokban való elhelyezése és a férőhelyek bővítése. A hosszabb ideig tartó lakhatást megalapozó intézkedések pedig a bérlakásállomány bővítésére, a lakásvesztések megelőzésére vonatkoznak. A szerzők kívánatosnak tartják a lakhelyek kapacitásának bővítését is

A tanulmány készítői utolsó javaslatként a lakhatási támogatásokkal foglalkozó, már létező intézmények és lehetőségek összekapcsolását és a hálózatos működés koncepcióját javasolták. Ezzel a lakástámogatás egy sokkal átláthatóbb, rugalmasabb rendszerré válna, ezzel segítve a hátrányos helyzetbe került nőket.

Forrás: Mérce