Hadi- vagy szükségállapot idején nem lehet szögre akasztani az egyenruhát – ezzel tisztában van, aki rendőrnek, katonának áll. Azt viszont a koronavírus-járvány – és nyomában a kormány – írta törvénybe, hogy veszélyhelyzet idején sem. A rendőrségen belül ugyanakkor évek óta feszült a hangulat: hiányzik a megbecsülés, elégtelen a létszám, sok a túlmunka. Sokan évek óta tervezik a civil életüket, kilépni – leszereléssel – utoljára június és november között tudtak. Ugyanezért manapság belépnek egy pártba, cégvezetők lesznek vagy szlovák címre költöznek. Mindezekről több legenda kering, mint ahány új párttag lesz valójában, de a szokatlan esetek mégsem egyedülállóak. A Népszava cikke.

Egy rendőr, nagyon helyesen, nem lehet párttag. Ha mégis csatlakozik egy politikai szervezethez, akkor az összeférhetetlen lesz a hivatásával, és ha nem szünteti meg a tagságát, leszerelik. Nem fér meg az egyenruhával az sem, ha gazdasági társaságban többségi tulajdonos vagy cégvezető valaki. Mint például P. (Riportala­nyaink többsége ragaszkodik a névtelenséghez, és erre mindannyiuknak jó okuk van.)

Haza és szeretet

P. közlekedési járőrként kezdte, majd baleseti és bűnügyi helyszínelőként dolgozott az ország egyik legnagyobb kapitányságán. A térség régen bűn­ügyileg fertőzött terület volt, ma kevésbé számít annak. „Annyira pénztelen ez az ország, hogy már a bűnözői is elmentek” – ironizál szociológiai mélységgel a volt rendőr. Sokakban hosszú évek óta munkál az elvágyódás, meséli, de van, aki tesz érte, és van, aki a csodára vár.

Ő lépett.

Harminc év után szereltem le, tök jó beosztásból. Sorban állnak a helyemre, de nem hiszem, hogy be fogják tölteni, mert ezzel pénzt takarítanak meg. Így lehet igazolni azt a központi kamut, hogy 92,5 százalékos a rendőri állomány feltöltöttsége. Egy tollvonással megszüntetik a felszabadult státuszokat, és máris pofásabb a statisztika.

P.-nek mindig volt B és C terve, anyagi okokból végzett, engedélyezett másodállása. Fölépítette a civil életét, az új szakmájából vizsgát tett. Megalapította a többségi tulajdonú kft.-jét, ahol ügyvezető lett. Ez a hivatásos állomány szolgálati jogviszonyáról szóló törvény (Hszt.) szerint külön-külön is összeférhetetlen, ezért le kellett szerelni. Szembesítem P.-t azzal a közösségi médiában hangos, díványharcos véleménnyel, hogy a veszélyhelyzeti leszerelés egyenlő a dezertálással: árulás. „Milyen árulás! Halványlila fingjuk nincs róla, miről beszélnek! Ez borzasztóan nem az. Egyszer egy fórumon ezzel állt belém egy katona, két mondattal leoltottam. Az utóbbi 30 évben eleget bizonyítottam hazaszeretetből. Dolgozz úgy évtizedekig, hogy tele vagy éjszakai szolgálattal, én ’92 óta éjszakáztam, minden negyedik hétvégéd szabad úgy, hogy reggel hatkor végzel szombaton. Dolgozz minden karácsonykor, a szilveszterek kétharmadán. És közben viseld el, hogy néha úgy beszélnek veled, mint egy kapcaronggyal. Ezt mennyiért csinálnák az emberek?”

De hát te választottad ezt a hivatást!

– kapta meg P. is a kézenfekvő érvet. „Igen, és valamikor régen nagyon szerettem. De már nem így van. Amikor odakerülsz, fiatalon varázslatosnak látod az egyenruhát, hivatástudatod van, tenni akarsz a jóért a rossz ellen. Ezt a hivatástudatot gyorsan kinyírják a mai fiatalokból. Katasztrofális a hangulat, ordító rendszerhibák vannak, nem vállalt vezetői felelősségek, jövedelmi problémák. Nincsenek meg az alapvető feltételek.

Csak egy példa: szép új autókkal járunk ugyan, de amikor új pisztolyt adnak, a régivel mész gyakorlatra, mert nincs pénz lőszerre. Járőrként 150-170 ezer forintot viszel haza, gyakran a családodtól távol vezényelve, miközben a TEK-nél egy tiszthelyettes is félmillió körül keres. A létszámhiány egyes helyeken tragikus. A közlekedésieknél egykor kihalásos alapon töltöttek be egy pozíciót, ma már null kilométeres embereket is beraknak. Van, ahol 80 ember helyett 17 szolgál, bűnügyileg fertőzött területen. Ha meghal valaki egy kórházban, és süt az ügyről a műhiba, a teljes kórházvezetés kiáll érted. A rendőrségen rögtön odadobnak, kivéve, ha te vagy a kapitány, mert akkor bevédenek a végletekig. Rombolják a hivatástudatot, a lelkiséget. És még sorolhatnám.”

Elég volt a maffiából

Régebben számos módja volt a leszerelésnek, mondja P. A közös megegyezés és a lemondás volt a leggyakoribb, és a 2015-ös Hszt.-módosítás előtt az is jogviszony-megszüntetést jelentett, ha valaki nem járult hozzá a feddhetetlen előélet ellenőrzéséhez. Ezt a pontot az egy évvel ezelőtti veszélyhelyzet idején a jogalkotó likvidálta. Leszerelést ér az is, ha – mint P. – önálló gazdálkodó szervezet többségi tulajdonosa vagy vezetője valaki, illetve egyre többen említik azt is, hogy ha nem rendelkezik állandó magyarországi lakcímmel. És összeférhetetlen a legszürreálisabb faktum, a párttagság is. P. korábban három magyarországi pártnál érdeklődött online.

A Momentum nem jöhetett szóba, náluk három hónap pártolótagsággal kezdődik a történet. Végül a Jobbik, a DK, és ha jól emlékszem, az LMP maradt. Valaha MSZP-szavazó voltam egyébként, de tőlük több tökösséget várnék. A Fideszbe nem akartam belépni, akkor inkább vezessenek áramot a herémbe

– meséli P. December óta egyébként egyik párt sem jelzett vissza neki. P.-nek általában mindenki gratulál, hogy összejött a leszerelése, és jó egészséget kíván neki a civil élethez.

Amit nemrég kezdett meg Sándor is – igaz, ő nem húzott le egy fél életet a rendőrségnél, előbb besokallt.

„Huszonnégy éves vagyok, öt éve dolgoztam a cégnél, egy kelet-magyarországi kapitányságon. Kereken 160 ezer forint volt a nettó bérem, úgy, hogy közben emeltek is rajta. A barátnőmmel szeretnénk közös életet kezdeni egy saját házban, de ehhez a kettőnk fizetése sem lett volna elég. Aztán váratlanul kaptam egy sokkal jobb fizetést ígérő, civil állásajánlatot, egy benzinkútnál” – foglalta össze Sándor, hogy miért hagyta ott a rendőrséget. A korábban járőrként dolgozó fiatal férfinak elege lett a végeláthatatlan karantén-ellenőrzésekből, az olykor 12 órás munkából is, amiért semmilyen pluszjuttatás nem járt – miközben az őket „biodíszletként” kísérő, intézkedési joggal sem bíró katonák napi 10 ezer forintot kaptak a honvédségtől műszakonként. Sándor panaszai amúgy teljesen átlagosnak számítanak a több mint 37 ezres állományban.

És a jelek szerint a menekülési módja sem egyedi. Legalábbis hasonlókat olvasni a Zsaruellátó című Facebook-csoportban is, ahol december óta téma: a leszerelés a párttagsággal megoldható.

Március elején „Egy volt kék” aláírással közölt egy történetet az oldal. „Megpróbáltam belépni egy politikai pártba, amely sikerült is, majd ezt szabályszerűen lejelentettem kapitányságvezetőm irányába ügyfélkapun. Ebben az iratban hivatkoztam arra hogy felszólításra sem fogom megszüntetni párttagságom – meséli a volt kék. – Ezt követően a kapitányságvezetőmmel történt egy elbeszélgetés, amelyen kézhez kaptam a felszólítását, hogy szüntessem meg a párttagságom, amelyet helyben elutasítottam. Összeférhetetlenségi el­­járás keretein belül, a következő napon meghallgattak és röviden-tömören szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítottak »tetteim miatt«, ezért a következő napon már mehettem is leadni a szerelésemet. (…) Sajnálom, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, de mivel a közös megegyezésre irányuló kérelemre, amelyet arra írtam, hogy nem tudok megélni a fizetésemből, elutasító választ kaptam, így nem volt más választásom.” A hozzászólások többsége ünnepelte a leszerelőt. „Hiányozni fogtok kékek, pirosak, lilák a Népnek, de a vezetés és a miniszteri tárca a füle botját sem mozdítja” – szomorkodott É.

És itt vannak a riaszosok is

Bár a nehézségek kapcsán a hivatásos állományról esik a legtöbb szó, nem rózsásabb a 2019-ben a belügyhöz csapott „riaszosok”, vagyis rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyban állók helyzete sem. A középfokú végzettséggel rendelkező riasz-alkalmazott 3 évig bruttó 230 ezer forintos fizetést kaphat, ami 7 esztendőnyi szolgálat után is csak 260 ezer forintra kerekedik. Ráadásul a veszélyhelyzet alatti felmondási tilalom őket is érinti.

De mit lép a 133 bátor?

A kommentek között megszólalt egy kis párt egyik vezetője is: „Ha esetleg valaki nem bűnpártba kíván belépni emiatt, hanem olyanba, amelyik a létesítő okiratában vállalja az erénygaranciákat, és tenne is valamit az erényes politikáért: Platón Párt.” Vázsonyi Miklós jogász, alelnök – magánemberként nyilatkozva – megkeresésünkre azt mondta: ez a történet a szolgálati jogviszony önkényes, egyoldalú, kormányrendeleti módosításáról szól. A veszélyhelyzet elrendelése mögött ugyanis nincs meg az elvárható szakmai és demokratikus felhatalmazás: ettől önkényes. Szerinte a hölgy nem dezertőr, hanem egy kiszolgáltatottságából és megalá­zottságából menekülő értelmiségi, aki jogszerű módot talált a kormányzati önkény elegáns kikerülésére.

„Erre egyik rendőr dolgozó sem esküdött fel előzetesen, és nem is fogadta el korábban, méltatlanul rákényszerítették a teljes állományra, csak mert az ellopott közpénz következményeként előállt áldatlan állapotokat máshogy nem lehet kezelni – érvel Vázsonyi. – A kormányrendelet, ami önkényes jogállapot alatt egyoldalúan megtiltja a rendőrök leszerelését, zsarnoki.

A tanulság az, hogy az európai értékek tükrében végül minden zsarnoki intézkedés konfrontálódik valamilyen alapvető emberi joggal vagy európai alapértékkel. Jelen esetben az egyesülési szabadság ütközik az alacsonyabb szintű kormányrendeleti tilalommal. Ha már nemcsak a rendőröknek, hanem a köznépnek is nyilvánvaló lesz a szabályozás nevetségessége, akkor a 133 bátor ember alkot majd gyorsan egy új törvénymódosítást, ami meg ezt a lehetőséget is elveszi a rendőrök elől” – magyarázta Vázsonyi Miklós. Hozzátette: eddig ilyen korlátozás csak háború és a köztársasági elnök által kihirdetett szükségállapot idején lehetett. A párt telefonszámát napokkal később hívta egy egyenruhás, és érdeklődött a belépés lehetőségéről. Elmondta: felépített egy saját céget, és most szeretne főállásban foglalkozni vele. Végignézte a pártokat, és elmondása szerint a Platón Párt tetszett meg neki a legjobban. Belépett, átutalta a 12 ezer forintos éves díjat, tagsági igazolást kapott. Utána írt még egy levelet, hogy valójában segíteni is szeretne, mert azt vallja, amit a párt képvisel.

„Imádtam rendőr lenni”

A Zsaruellátón több egykori rendőr is beszámolt a leszereléséről. Ezt hagyományos módon az első veszélyhelyzeti rendelet vége, vagyis június 18. után, és a jelenleg is érvényes szabályozás hatályba lépése, november 4. előtt tehették meg. I. novemberben akasztotta szögre az egyenruhát, 27,5 év után, lemondással. K. az év végén „szabadult meg tőlük”. A pártba belépésről ő is hallott, illetve arról is, szlovák címekre jelentkeznek be kollégák, hogy le tudjanak szerelni. Azt nem tudja, mennyire járnak sikerrel. „Egyszerűen undorító, amit a rendőrökkel művelnek évek óta, ezért is menekültem el nyolc év után” – mondja.

86300 túlórát teljesített a járványhelyzet miatt a hivatásos és riaszos állomány, ebből 83 ezret ki is fizettek, a többit pedig szabadnap formájában kapták meg az emberek. Csak a januári pluszfeladatok 101 millió forintos tételt jelentettek.

Orgoványi-Fáth Andrea a gazdaságvédelmi alosztályon dolgozott mint főnyomozó. Lépését a megbecsülés hiányával, a motiválatlansággal, az alkalmatlan vezetőkkel indokolta. „Tudatosan, két évig készültem a leszerelésre, addigra lett meg az új szakmáról a végzettségem” – mesélte. Andrea leszerelése december 1-jén élesedett. Élményét a közösségi portálon is megosztotta: „Közel 28,5 év után az első nap, hogy már nem vagyok rendőrtiszt – írja. – Még szinte gyerek voltam, már a 18. születésnapomat is ott ünnepeltem. Imádtam rendőr lenni, és mindig büszke leszek erre. Még akkor is, ha a mai világban ez egy rohadtul nem megbecsült hivatás. A fotelből mindig mindenki jobban tudja, hogy mikor, mit és hogyan kellett volna csinálni. Egy percre sem bántam meg, hogy leszereltem, a reggeli eligazítások és az elmúlt pár nap történései megerősítettek abban, hogy jól döntöttem. Nem jó olyan helyen dolgozni, ahol nincs sem anyagi, sem erkölcsi megbecsülés, ahol szinte mindenki motiválatlan és frusztrált a leterheltségtől, ahová szar bemenni hétfőnként.” A volt rendőr számára nem volt könnyű a döntés, hiszen egy fegyveres testület alkalmazottjából kellett új szakmát tanulnia és egyéni vállalkozóvá válnia. A legrosszabb érzés az volt számára, mikor le kellett adnia a jelvényét és az igazolványát.

Voltak céljaim, álmaim, amikért keményen küzdöttem, és most itt állok egy új élet küszöbén. (…) Az elmúlt két év nehéz volt nekem is és a körülöttem élőknek is, ezért szeretném megköszönni a családomnak és a barátaimnak a türelmet

– összegez csak három évtizednyi egyenruhás lét után a pécsi személyi edző, funkcionális tréner. A rendőrségtől leszerelők közül többen nem kerülnek messze az egyenruhától: az Országgyűlési Őrség és a Frontex, az unió közös határvédelmi szervezete (Európai Határ- és Parti Őrség) lényegesen jövedelmezőbb és nyugodtabb közeg. Mindkettőhöz történtek átszerelések az elmúlt hónapokban. Egy volt rendőr azt meséli: általában fizetés nélküli szabadsággal és rendelkezési állományba vétellel lehet a határvédelmi ügynökséghez igazolni, és ez az időszak a szolgálati törvény szerint legfeljebb négy év lehet. A Frontex-munkaszerződés viszont öt évre szól, és meghosszabbítható ugyanennyivel. „Ha a gazdaság megindul a Covid után, és lesz hova menni, sokan leszerelnek, az biztos – véli a volt rendőr. – Nekem is egyszerre jött a Frontex-állásajánlat és egy multicég közeli gyártelepének biztonsági vezetői helye. Léptem volna mindenképpen, csak azt vártam, legyen hova. A civil céghez biztos nem engedtek volna így el, és akkor nekem is maradt volna a pártba belépés…”

A rendőrségi bérekről és a felmondásokkal kapcsolatban lapunk megkérdezte a Belügyminisztériumot, de Pintér Sándor tárcája hallgat. Az ORFK – melynél a Népszava szintén érdeklődött – azzal hárított, hogy a juttatások mértékének meghatározása nem rendőrségi hatáskör. Illetve a szervezet az elkívánkozó rendőrökről sem árult el semmit, mondván: a távozni készülő nem vezet hivatalos nyilvántartást.

Etikátlan röghöz kötés

Párthoz csatlakozó rendőrről még nem hallott, de a „legbecsületesebb trükközésnek” tartja ezt a módszert Pongó Géza. A Független Rendőrök Szakszervezetének főtitkára szerint például keringenek olyan pletykák, hogy a mindenáron szabadulni próbáló kolléga csokilopást vállalt, aztán maga jelentette a bűncselekményt felettesének – így is le kellett őt szerelni, viszont immár büntetett előéletűnek számított, és ennek nyoma marad az erkölcsi bizonyítványában. Szintén kiutat jelenthet, ha valaki a fizikai vagy mentális állapotának romlására hivatkozik, igaz, az ilyen típusú bajokat bizonyítani kell – és ha sikerül, ugorhat a jogosítvány és a fegyvertartási engedély. Pongó trükkös esetek helyett inkább tömeges vágyról tud: becslése szerint a távozni készülő, de arra a veszélyhelyzet miatt egyelőre képtelenek több mint 2 ezren lehetnek.

Ez a szám egyébként azt jelenti, nincs változás a korábbi évekhez képest, amikor hasonló számban, évente 2000-2500-an hagyták oda a testületet. Most viszont csapdába estek, sokan panaszolják a szakszervezetnek, hogy hiába adták be a leszerelési kérelmüket, azt felsőbb szintről, a kormányrendeletre hivatkozva visszautasították. Márpedig – magyarázza Pongó Géza – főként olyanok próbálkoztak, akiknek volt esélyük a továbblépésre, például kaptak egy jobban fizető civil állásajánlatot. Ezt a gyakorlatot a főtitkár etikátlan röghöz kötésnek tartja, szerinte a hivatásos rendőrt nem paranccsal, hanem jobb bérrel és több megbecsüléssel kell megtartani. Különösen most lenne szükség erre, amikor a járványhelyzet és az (amúgy láthatatlan) migráció rendkívüli pluszterheket ró a testületre.

Korábban a fiatalok mentek el, most már a 20-25 éves szolgálati viszonnyal rendelkező kollégák is nézegetik az álláshirdetéseket. Az nem jövőkép, hogy belépsz az állományba 150 ezres nettó havi bérrel, és húsz év múlva jó, ha megkeresed a 220 ezret

– egyértelműsíti a pályaelhagyók motivációját Pongó Géza. Márpedig szerinte az említett fizetési tartományban keres a mintegy 37,5 ezer hivatásos állományú rendőr 65-70 százaléka: azok a (szakzsargonban tiszthelyettesnek nevezett) egyenruhások, akik bűnügyeket derítenek fel, járőröznek, a határt védik vagy forgalmat irányítanak – egy­szóval akikkel nap mint nap találkozik az átlagember. Ebben a helyzetben valóságos arculcsapásként élik meg a közrendőrök, hogy januártól lényegében a duplájára hízott az országos vezetők bére, és a megyei parancsnokok is szépen gyarapodtak. „Miközben egy vezető minimum 1,5 millió forintos bruttót vihet haza, mi azért is hiába küzdöttünk, hogy a tavaly megkapott 10 százalékos bérpótlékkal idén már az alapbérünket növeljék, noha korábban erre ígéretet kaptunk. Nem változott az éves cafetéria összege sem: a közigazgatásban sikerült a duplájára, bruttó 400 ezer forintra növelni értékét, nálunk maradt a bruttó 200 ezer” – sorolta a sérelmeket Pongó Géza. Aki szerint az sem hozza meg a maradási kedvet, hogy a vidékről nagyvárosokba vezényelt rendőrök legfeljebb 38 ezer forintnyi lakbértámogatást kapnak – ez a fizetésükkel együtt is édeskevés egy fővárosi albérlet ­fenntartásához (önkormányzati ingatlanba, szállóra pedig csak kevesen jutnak be).

1333 hivatásos állományú rendőr és 644 rendvédelmi dolgozó mondott fel a cégnél tavaly röpke pár hónap alatt (az év nagy részében veszélyhelyzet volt érvényben).

Sokan azért maradnak, mert a kollégáikkal szúrnának ki, de a veszélyhelyzet végén leszerelnek

Powell Pál, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Érdekképviseleti Szervezetének elnöke és a Belügyi Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának vezetője kérdésünkre megerősítette: tudnak olyan esetről is, amikor pártba történő belépéssel szerelt le kollégájuk, és külföldi lakcím bejelentéséről is van információ­juk, bár ezek az adatok csak közvetetten jutnak el hozzájuk. Tudomásuk van olyan esetekről is, amikor a munkavállaló bejelentette, hogy a kifogástalan életmód ellenőrzéséhez nem járul hozzá, ami a Hszt. módosításáig szintén leszerelést ért. A módosítás után ez a lehetőség megszűnt. „A rendvédelmi szakszervezetek tisztségviselőinek sokan jelezték, hogy az anyagi, egzisztenciális helyzet rosszabbodása, a sok esetben tapasztalható parancsnoki hozzáállás, valamint a túlszolgálatból adódó leterheltség, kimerültség következtében tervezik a rendvédelmi életpálya elhagyását a Covid-járvány csökkenése, a veszélyhelyzet visszavonása után. Sokan hivatástudatból, kollegialitásból maradnak még a rendszerben, hiszen ők is tudják, hogy ha most elmennek, azzal a közvetlen munkatársaikkal szúrnak ki, a maradóknak még több végrehajtandó feladat jut. Minden rendvédelmi szervnél (rendőrség, büntetés-végrehajtás, katasztrófavédelem stb.) problémát, gondot jelentene a pályaelhagyás viszonylag nem magas száma is” – véli Powell Pál. 

Forrás: Népszava