A rendőrség teljes személyi állományát érintően 2021. március 10-én az aktív koronavírus fertőzöttek száma 1 218, a járvány kezdete óta a gyógyultak száma 5 676, és a járvánnyal összefüggésben 12-en vesztették életüket – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a 168.hu érdeklődésére.  Arra se az ORFK-tól, se a Honvédelmi Minisztériumtól nem kapott választ a portál arra, hogy területi elosztásban melyik megyében volt a legtöbb fertőzött, illetve hogy a katonák között hányan fertőződtek meg, illetve haltak meg a vírus következtében. A Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azt elárulta a lapnak, hogy azok a rendőrök, akik arra igényt tartottak, már megkapták az oltást. 

– Aki regisztrált és elfogadta azt az oltóanyagot, amit neki szántak, azoknak az oltása már napokkal ezelőtt befejeződött. Az maradt ki a sorból, aki idő közben beteg lett vagy esetleg nem fogadta el azt a vakcinát, amit felajánlottak neki. A pontos számokat nem tudom, a szakszervezetekkel ezt nem közlik, de az biztos, hogy az állomány zöme már átesett az oltáson

– mondta Bárdos Judit, a szervezet elnöke.

Úgy tűnik, a rendőrségnél is a második és a harmadik hullám okozta a legtöbb megbetegedést, mivel szeptember elejéig 34 dolgozónál igazolták a koronavírusos fertőzést. Decemberben már azonban több halott és súlyos állapotban lévő beteg is volt a rendvédelmi dolgozók között.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!