Szeged városa programot indít SSC Career @ Szeged néven az üzleti szolgáltató központok számára, hogy bemutassa, milyen lehetőségeket kínál a nagyvállalatoknak a város. A széleskörű összefogásban az önkormányzat mellett számos szegedi vállalat és a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft. is részt vesz.

A kezdeményezéssel a város célja, hogy üzleti szolgáltató központokat (úgynevezett Shared Service Centereket, SSC-ket) telepítsenek le Szegeden és ezzel magas hozzáadott értékű munkahelyeket teremtsenek a városban, nemzetközi munkakörnyezetben, amelyek az átlagnál magasabb béreket és jó előremeneteli lehetőségeket kínálnak a frissdiplomás fiataloknak - mondta Nagy Sándor városfejlesztésért felelős alpolgármester a program indulásakor, amelyhez csatlakozott a Szegedi Tudományegyetem gazdaságtudományi és bölcsészkara, illetve több szegedi cég is.

„Célunk, hogy a város felkerüljön a magyarországi SSC-k térképére és megteremtsük a szükséges hátteret az üzleti szolgáltató központok letelepedéséhez. A programmal új perspektívát szeretnénk nyújtani a szegedi pályakezdőknek és hozzá szeretnénk járulni a hazai szolgáltató központ-iparág magyarországi bővüléséhez, a magyar munkaerőpiac egészséges fejlődéséhez" - mondta az alpolgármester.

Létszámbővítést terveznek a szolgáltató központok

A következő egy évben 9 százalékos létszámbővítést tervez az a csaknem 30 magyarországi üzleti szolgáltató központ, amelyek részt vettek a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA) legfrissebb felmérésében.

Ez a növekedés 2000 új munkahely létrehozását jelentheti az összesen 40 ezer munkavállalót foglalkoztató szektorban. A Budapesttől csupán másfél órára lévő és erős munkaerő-utánpótlással rendelkező Szeged jó eséllyel indulhat ebben a bővülésben - derül ki az SSC Szeged lapunknak eljuttatott közleményéből.

Megállítanák az elvándorlást

Évente 4000-5000 jól képzett, idegen nyelveket beszélő diák végez a Szegedi Tudományegyetem nappali tagozatán. Az intézmény, amelynek falai között a szolgáltató központok számára fontos ismereteket fokozottan építik be a tananyagba, rendre jól szerepel a nemzetközi rangsorokban is. A londoni Quacquarelli Symonds cég legfrissebb, 2015/2016-os felsőoktatási világrangsorára négy magyar egyetem került fel, és a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb eredményt közülük.

A frissdiplomások jelentős része azonban ma Budapesten vagy külföldön keres munkát. A város viszont szeretné megtartani a fiataljait. A program nemcsak a képzett munkaerőre épít, hanem a Szeged Pólus Fejlesztési Nonprofit Kft.-re is, amelynek többek között az a feladata, hogy segítse a város fejlesztését.

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) is támogatja a szegedi kezdeményezést, mivel a cél közös: professzionális segítséget nyújtani a Magyarországon befektetni szándékozó külföldi vállalatoknak. „Szeged az a város, ahol a tudás találkozik a tradíciókkal. A HIPA támogat minden olyan kezdeményezést, amely a szolgáltató központok vidéki letelepedését elősegíti" - mondta Simon Gábor, az ügynökség befektetés-ösztönzési főosztályvezetője.

Forrás: Profession.hu