Az év elejétől akarta bevonni a magánszervizeket a szaktárca a külföldről behozott autók honosítás előtti műszaki vizsgáztatásába. Az ügylet késik, a torlódás maradt, az Autóklub felkészül – olvasható a Népszavában.

Hiába remélte a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesülete (MGOE), hogy 5 napra csökken a külföldről behozott autók forgalomba-helyezési ideje, az állami vizsgabázisokon továbbra is hosszú a várakozási idő. Fojt Attila, az MGOE elnöke szerint az eljárás gyorsításának a vizsgaállomásokon tapasztalható létszámhiány az akadálya, ami ideiglenesen túlmunka elrendelésével és béremeléssel is orvosolható. Ha ez nem lehetséges, akkor a feladat kiszervezése a megoldás. Az viszont elfogadhatatlan, hogy a budapestiek jelentős plusz költséggel Miskolcra, Békéscsabára kénytelenek elvinni az autót, mert a fővárosban kevés a vizsgabiztos.

Átmeneti segítséget jelentett, hogy a Pest megyei közlekedési hatóság - szervezéssel, túlmunka elrendelésével - átvette a budapesti vállalkozások által bejelentett autók jelentős részét.

Ám Pest megyében még így is 20-30 nap, Budapesten pedig majdnem 2 hónap, mire valaki sorra kerül. Mindez különösen a legálisan működő fővárosi autókereskedőket hozza nehéz helyzetebe. Hiszen nem csak jogi és műszaki garanciát kell vállalniuk, de a kocsi átadásának időpontja is számon kérhető rajtuk. Csúszás esetén a vásárló kötbért követelhet, de ha ettől el is tekint, a kocsit biztosan nem veszi meg, mert 2-3 hónapot senki nem vár az autóra.

Mivel már országosan is igen megnőtt a várakozási idő, a gépjármű-kereskedők érdekvédelmi szervezete Tuzson Bence államtitkárral is egyeztetett.

A múlt heti találkozó alapján a kormány álláspontja az, hogy a problémát meg kell oldani, és adott esetben akár a Magyar Autóklub vizsgabázisait is be kell vonni a külföldről behozott autók magyarországi forgalombahelyezését megelőző vizsgáztatásába. A közúti közlekedésről szóló törvény közelmúltban történt módosítása erre lehetőséget ad, de pontosítani kell a jogszabályt - ez még folyamatban van.

A Magyarországon működő mintegy 1400 vizsgahely érdeklődéssel várta a fejleményeket, miután több vállalkozói és autós érdekképviselet felszólalására a múlt év őszén egy félmondatos módosítással a parlament lehetővé tette, hogy a külföldről behozott autók hazai forgalomba helyezésében közreműködjenek magánszervízek is. Ezt eddig a kormányhivatalok részeként működő 29 állami vizsgahely látta el, számos egyéb feladatuk mellett.

A szűkös kapacitás miatt óriási várólisták alakultak ki. Ezért is furcsa, hogy az illetékes megyei kormányhivatal Sopronban éppen hatósági vizsgaállomást zár be. Ráadásul kihasználatlanságra hivatkozva, miközben sorban állás volt az évtizedek át működő telephelyen, és havonta mintegy 150 jármű kapott itt magyar rendszámot. A kormány a törvénymódosítás után az év elejétől módosította a vizsgaállomások engedélyezésére vonatkozó szabályokat is. Ám a rendelet csupán azt rögzítette, hogy az országos lefedettséget biztosító műszaki vizsgaállomás kérelméről az innovációs miniszter dönt. Ebből arra lehet következtetni, hogy országos hálózat nélkül nemigen érdemes pályázni tanúsítási engedélyért.

 Arra pedig már többen felvonták a szemöldöküket, hogy a lefedettséget már akkor teljesnek kell elfogadni, ha a megyéket és a fővárost tekintve maximum két helyen nincs műszaki vizsgaállomása a pályázó szervezetnek. Már a rendelet közzététele előtt beszédtéma volt az autós szakemberek körében, hogy a tárca a honosítás előtti műszaki vizsgáztatással a Magyar Autóklubot akarja helyzetbe hozni, úgy, hogy akár kizárólagosságot is kaphat. E feltevés látszott beigazolódni, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy két helyen, Tolnában és Hajdú-Bihar megyében valóban nincs műszaki vizsgaállomása a szervezetnek. Szekszárdon a műhelyt bérbe adta, Debrecenben pedig bezárta.

Kovács Ferenc, az Európai Autószervizek Egyesülete elnöke is azt gyanította, hogy a rendelet az Autóklubra íródott. Így alighanem a szolgáltatása minőségéből sokat veszített Autóklub vizsgáztathat majd évente 80-100 ezer autóval többet.

Megkérdeztük az innovációs tárcát is, miért nem indult még el a külföldről behozott autók honosítás előtti műszaki vizsgáztatása magánszervizekben, hiszen erre a tárca ígéretet tett. Azt írták: a honosítás előtti műszaki vizsga rendjét meghatározó kormányrendelethez a kapcsolódó miniszteri rendeleti szintű részletszabályok közigazgatási egyeztetés alatt állnak, ezért késik az indulás. Országos lefedettséget biztosító műszaki vizsgaállomás elismerése iránti kérelmet pedig mostanáig csak egyet kapott a minisztérium. 

Elavult szerszámokkal, drágán dolgoznak

Annak idején körülbelül húszan voltunk, egy szerelő csak vizsgáztatott, kettő javított, és volt egy plusz akna futóműbeállításra, ami már nincs meg. A hét minden napján 8 és 20 óra között, heti váltásban, két kolléga várta a segélyhívásokat - meséli egy, az Autóklub soproni állomásán a kilencvenes évek előtt dolgozó szakember.

Szerinte ma az állomás mindössze három autószerelőnek és egy adminisztrátornak ad munkát. Már futóműbeállítást sem vállalnak, mert nincs hozzá eszköz. Azokkal a szerszámokkal dolgoznak ma is a műhelyben, amelyeket még én is használtam

– mondja. Egy bajba jutott autós azt mesélte: bikázást szeretett volna kérni, de sokallotta az Autóklub által kért összeget, ezért felhívott egy taxis csapatot.

Kiszállással együtt az autóklubos tarifa harmadáért elindították a kocsit. Dömsödi Gábor televíziós és egykori autós szakújságíró már évekkel ezelőtt azt hangoztatta, hogy a kiszolgáltatott autósnak olyan  Autóklubra volna szüksége, amelyik megbízható, olcsó és minőségi munkát végez, ám ezeknek a feltételeknek nem tesz eleget az egyesület. Ma úgy látja: az eltelt idő vajmi kevés változást hozott.

Utánanéztünk: jogosak-e a megfogalmazott kritikák. A 43 vizsgapont közül 14-ben nincs szerviz. Pedig a hatályos rendelet szerint, ahol vizsgáztatás folyik, kötelező gépjárműfenntartói, vagyis klasszikus autószerelői tevékenységet is folytatni. Futóműbeállítást a javítóműhelyek fele nem vállal, mert nincs hozzá gép, esetleg régi, vagy csak 16-os kerékig jó.

Ezért több helyen a legközelebbi gumist, vagy autószerelőt kérik meg az autóklubos szakemberek, hogy végezzék el a munkát. Egy kézen megszámolható, hol vállalnak motor- és hengerfej-felújítást.

„Kevesen vagyunk”, „nincs rá időnk”, „kisebb munkát tudunk csak vállalni” - ilyen és ehhez hasonló válaszokkal tértek ki a kérdés elől. Ezek után nem csoda, hogy folyamatosan fogy a klubtagok száma. A rendszerváltás előtt 600 ezer, 2011-ben már csak 102 ezer tagja volt a Magyar Autóklubnak. A tendenciát nézve a taglétszám mára bizonyára megfeleződött, mert az Autóklub többnyire szegényes felszereltségű szervizei mellett szép számban vannak már modern magántulajdonú vizsgabázisok és szervizek. A magánvállalkozó autószerelők száma jelenleg 130 ezer lehet, és a többség sokat költött fejlesztésre, mert a piaci verseny erre rákényszerítette.   

Az Autóklub várja az újabb rendeletet

Igaz-e, hogy kérelme kedvező elbírálása esetén a Magyar Autóklub is bekapcsolódna a külföldről behozott autók honosítást megelőző műszaki vizsgáztatásába? - kérdeztük Milovukovics Györgyitől, a Magyar Autóklub főtitkárától.  Támogatunk minden olyan javaslatot, amitől a honosítás és más időszakos műszaki vizsgához kapcsolódó eljárás gyorsabb és tervezhetőbb. A Magyar Közlönyben december 31-én megjelent és minket is érintő rendeletmódosításban az „országos lefedettséget biztosító műszaki vizsgaállomás“ meghatározás legjobb tudomásunk szerint nincs még feltöltve rendeleti tartalommal, de a hatályos, és a vizsgálóállomás engedélyezésének részletes szabályairól szóló 2017-es kormányrendelet alapján az országos lefedettséget biztosító műszaki vizsgálóállomás elismerése iránti kérelmet az Autóklub benyújtotta a közlekedésért felelős miniszterhez. Ha elfogadja a tárca az Autóklub kérelmét, és elismert vizsgálóállomás lesz, terveznek-e beruházást a várhatóan 80-100 ezerrel több műszaki vizsga lebonyolításához? A lehetőségeinkhez mérten folyamatos a szolgáltatások körének bővítése és a színvonalemelés, ezen belül a vizsgaállomások fejlesztése is. Az esetleges új hatósági feladatok elvégzéséhez pedig bizonyosan szükséges lesz arra, hogy felmérjük, hány embernél kívánatos a továbbképzés, és mekkora az informatikai, valamint az infrastrukturális beruházási igény. Ennek pontos meghatározása azonban csak akkor lehetséges, ha a már megjelent rendelet minden részlete ismert. A tervezett januári indulásnál később kezdődik a magánszervizek bekapcsolódása. Az indulási időpontról nem tudunk nyilatkozni, de jelezzük, hogy a hatósági vizsgálóállomások ügyfélfogadási gyakorlatának minél sürgősebb javítása számunkra is fontos. A felkészülést pedig a megjelentetett jogszabályok segíthetik legjobban

Fejlesztések a vizsgaállomásokon

A múlt hónap végén kormányhatározat született a közúti gépjármű-közlekedési hatóságként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok által üzemeltetett műszaki vizsgaállomások fejlesztéséről. A hatósági vizsgabázisok fejlesztésére még ebben az évben körülbelül 403 millió forint többletforrás jut, jövőre pedig több mint 1,6 milliárd forintot biztosítanak erre a célra.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!