Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint – közölte keddi budapesti sajtótájékoztatóján az országos kórház-főigazgató, aki óriási eredménynek nevezte ezt. Ez a hír viszont egyben azt is jelenti, hogy az egészségügyi dolgozók öt százaléka a harmadik hullám legnehezebb időszakában mondott fel – írja a 24.hu.

 Jenei Zoltán azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Miután az öt százalék nem fogadta el, ezért nagyjából 5 500 egészségügyi dolgozó távozott.

Az országos kórház-főigazgató szerint ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is. Azt mondta, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog.

Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában.

Teljes garanciát lehet adni arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás – jelentette ki Jenei Zoltán. Megjegyezte, hogy vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.

Forrás: 24.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!