A pedagógusok erősen szkeptikusak a keletről érkező oltóanyagokkal kapcsolatban – írja a HVG.

Felmérte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) az oktatásban dolgozók oltási hajlandóságát, miután pár hete Maruzsa Zoltán az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára azt nyilatkozta, hogy a pedagógusoknál 26 százalék az oltást igénylők aránya.

A PDSZ 1674 oktatásban dolgozót kérdezett meg a témában és ebből az derült ki, hogy 84 százalékuk beoltatná magát. Az is kiderült a felmérésből az oltást beadatni szándékozók kétharmada nem bízik az Európai Gyógyszerügynökség által jóvá nem hagyott vakcinákban. Jelenleg két ilyen Magyarországon használt vakcina van, a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V. A tanárok nagy része a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca-vakcináknak szavazott bizalmat.

A PDSZ közleménye szerint az oltást elutasítók két fő okot jelöltek meg: hogy tartanak az oltás nyomán később kialakuló egészségártalmaktól, illetve nem bíznak abban, hogy a kormány igazat mond az oltásokról.

A felmérésben arról is beszámoltak, hogy a túlnyomó többség úgy érzi, hogy az oktatási intézményeknek az oltási prioritási listákon lenne a helyük, sokan viszont csak azzal a kitétellel támogatnák ezt, ha nem lenne kötelező az oltás.

Forrás: HVG

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!