Bár legkésőbb vasárnapig alá kell írniuk, az orvosok többsége még nem kapott új munkaszerződést – derül ki a szakszervezet belső felméréséből. Sokak hibás dokumentumot kaptak, másoknak pedig gondolkodási időt sem hagytak, azonnal szignózniuk kellett a szerződést – olvasható az infostart.hu-n.

A Magyar Orvosok Szakszervezete az elmúlt hét végén készített felmérést. A mintegy kétezer válaszadóból ezerhatszázan azt közölték, még nem kapták meg az új munkaszerződésüket, amelyek az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény vonatkozó szabályai alapján március 1-jétől lennének hatályosak.

Tóth Judit, a szervezet alelnöke megjegyezte, néhány megkérdezett azóta már jelezte, hogy már kézhez vehette az új szerződését, vagy ígéretet kapott, hogy erre sor fog kerülni. Ugyanakkor arról is érkeztek panaszok, hogy az áttanulmányozására pár órát kapnak az érintettek, majd helyben alá is kell írni.

Az alelnök hozzátette: az eljárást, hogy néhány napja, esetleg csak órája van a dolgozónak a döntésre, a szakszervezet elfogadhatatlannak és méltatlannak tartja. Az új jogviszony révén számos feltétele változik az egészségügyi dolgozók munkavégezésének, amit egy nem jogász végzettségű ember nem feltétlen tud rövid idő alatt átnézni és értelmezni.

Miután viszont egy jognyilatkozatról van szó, sokkal nehezebb – az esetleges vitás pontok miatt – bármiféle helyesbítést elérni az aláírás után. Tóth Judit arra hívta föl a kollégái figyelmét, hogy ragaszkodjanak ahhoz, hogy elvihessék a szerződést, és egyeztethessen munkajogásszal, netán a szakszervezet képviselőivel.

A szerződések minősége nagyon változó – erősítette meg az InfoRádió értesülését a szakszervezet alelnöke. Bár a legtöbb ismert esetben alapvetően rendben vannak a szerződések, nem kevés panasz érkezett arról, hogy valakit nem a megfelelő fizetési kategóriába sorolták be, vagy elszámolták a szabadnapjait. Továbbá

viták vannak a pótlékok körül is.

Továbbra is sok a bizonytalanság, többen pedig már jelezték, nem fogadják el az új szerződés, és akár még az ágazatnak is hátat fordíthatnak. Pontos számunk azonban csak március 1-jét követően fog kiderülni.

Friss

Az új munkaszerződésüket kézhez kapó orvosok közül többen - a Magyar Orvosi Kamara szerint - elégedetlenek egyes feltételekkel, erről nyílt levélben adtak tájékoztatást az országos kórházfőigazgatónak. Mint a Portfolio cikkében olvasható, az orvosoknak nem elfogadható az ügyelet 70-80-90 százalékos díjazása, abszurdnak tartják azt, hogy az ügyeletben, éjszaka, hétvégén és ünnepnapokon a munkahelyükön töltött idő alatt kevesebb az órabérük, mint a rendes munkaidőben. A MOK szerint ez egyes esetekben elapasztja az orvosbéremelést is. A Magyar Orvosi Kamara elnöksége arra kéri Jenei Zoltán országos kórházfőigazgatót, hogy ebben a két kérdésben, saját hatáskörében, még az aláírási periódus lezárulása előtt hozzon a kollégák számára megnyugtató, igazságos döntést.

Forrás: Infostart

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!