Teljesen megszűnhetnek a házasságkötéssel járó hivatali költségek, és pótszabadság is járhat a házastársaknak, miután kimondták a boldogító igent – értesült a Magyar Idők. Információink szerint a kormány már tárgyalta azt a javaslatcsomagot, amely szerint a házasságot kötők mentesülnének a különböző illetékek megfizetése alól. A házasság megkötése abban az esetben is ingyenes lehet, ha az anyakönyvvezető nem az illetékes hivatalban, hanem külső helyszínen adja össze a feleket. A házasság előtt állóknak jelenleg az önkormányzati rendeletben megállapított mértékű díjat kell fizetniük a házasságkötő teremért, a külső helyszínért, valamint a munkaidőn túli közreműködésért.

A házasságkötés további támogatásaként az is felmerült, hogy meghatározott pótszabadság is járjon a házasoknak, mint például a gyermekek, illetve a tartósan beteg, fogyatékkal élő gyermekek után. Mint ismert, a kormány idén januártól adókedvezménnyel segíti azokat, akik 2104. december 31. után kötöttek házasságot, és legalább egyikük esetében ez az első házasság. Ennek az intézkedésnek köszönhetően a házastársak havonta ötezer forinttal csökkenthetik személyi jövedelemadójukat. Ezáltal az összevont adóalapba tartozó jövedelem havi 31 ezer 250 forinttal csökkenthető. Ráadásul a kedvezményt a házastársak az összeg megosztásával is érvényesíthetik.

A kedvezmény legfeljebb két évig, illetve a várandósság harmadik hónapját követően életbe lépő családi adókedvezmény folyósításának kezdetéig tart. Először a házasságkötést követő első hónapban jár ez a juttatás. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén bevezetett adókedvezmény óta szeptemberig 37 215 házasságot kötöttek, míg 2014 első kilenc hónapjában ez a szám nem érte el a 33 ezret. Vagyis, ebben az évben 5,1 százalékkal nőtt a házasságot kötő párok száma.

Forrás: Magyar Idők