Az áldozatok többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben – olvasható a Népszava cikkében.

 A Magyar Szociális Fórum (MSZF) jelentése szerint december végéig 54-en fagytak meg Magyarországon október eleje óta.

Mint írják, az áldozatok többsége fűtetlen lakásokban hűlt ki végzetesen, illetve kórházba szállítása közben, vagy beszállítása után, mert már nem tudtak rajta segíteni. Megjegyzik, hogy kevesebb ilyen eset történt a fővárosban. Ezt a hajléktalanokkal való fokozottabb törődésre vezetik vissza, ugyanakkor a jelenség még mindig tömegesnek mondható.  A területi összetételről szólva azt írják, hogy az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben. Többnyire magányosan élő, idős emberek az érintettek.

A szervezet szerint mindez arra utal, hogy a szociális gondoskodás még mindig sok kívánni valót hagy maga után, nem szólva a megélhetési viszonyokról.

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!