Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján György István közigazgatásért felelős államtitkár ismertette a tömeges tesztelés, köztük az óvodapedagógusok és a tanárok tesztelésének eredményét is. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint, azonban súlyos ellentmondás lehet az egy hét alatt tesztelt fertőzöttek, és a már biztosan covidos, ezért száz százalékos táppénzen otthon lévők száma között. Az is érdekelné az érdekvédelmi szervezetet, ha olyan alacsony volt a fertőzöttségi mutató, a tesztelések után miért ugrott meg a bezárt intézmények száma majdnem ötven százalékkal. Minderről Totyik Tamással, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnökével beszélgetett a hirklikk.hu.

Az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján György István közigazgatásért felelős államtitkár ismertette a tömeges tesztelés, köztük az óvodapedagógusok és a tanárok tesztelésének eredményét is. Ebből az derült ki, hogy az óvodai dolgozóknál 74 százalékos volt a részvételi arány, a tesztelésen 34 964-en vettek részt, köztük 811 fertőzöttet találtak, ami 2,3 százalékos fertőzöttségi arányt mutat. Az általános iskolai dolgozóknál, nevelői-oktatói munkát végzőknél 73 százalékos volt a részvételi arány. 95 102 dolgozót teszteltek, ebből 2170 pozitív teszt lett, az arány itt 2,3 százalék. A szakképző intézményekben pedig 64 százalék volt részvételi arány, 5653 dolgozót teszteltek, 146 teszt lett pozitív, ez 2,6 százalékos fertőzöttségi arány (a szakképzésben csak a gyakorlati foglalkozást vezetőket tesztelték, hiszen a középiskolák digitális tanrendben dolgoznak).

A Pedagógusok Szakszervezete szerint, azonban valami hiba van a számításokban: ha csak azt vesszük alapul, hogy szeptemberre mintegy 1083 olyan fertőzöttet ismertek el, aki száz százalékos táppénzen otthon volt, és ha ugyanez a tendencia maradt volna októberre és novemberre is, akkor gyakorlatilag az elmúlt hét alatt majdnem ugyanannyi fertőzöttet szűrtek ki, mint az előző három hónap alatt igazoltan fertőzött, 100 százalékos táppénzen otthon levő pedagógusok száma. Akkor pedig valami nem stimmel a számokkal: vagy az, hogy ennyien kaptak száz százalékos táppénzt, vagy a mostani tesztelés eredménye kérdőjelezhető meg. A PSZ nagyon kíváncsi lenne arra, hogy a tanévkezdés óta hány pedagógus, oktatásban dolgozó volt táppénzen koronavírus-fertőzés miatt, és közülük hányan kapták meg a 100 százalékot.

További kérdés, hogy ha olyan alacsony volt a fertőzöttségi arány a múlt héten, akkor a tesztelések után miért ugrott meg a karanténba küldött vagy rendkívüli szünetre rendelt osztályok, iskolák száma majdnem ötven százalékkal?

S, hogy miért volt alacsony a tesztelési igény? Egyrészt a kollégák – különösen így karácsony előtt – nem tudják nélkülözni a fizetésük 40 százalékát, másrészt visszatartja őket a 100 százalékos táppénz igénylésének még mindig bonyolult eljárási rendje is. Ráadásul – mivel sokan továbbra sem kapják meg a száz százalékos táppénzt – inkább nem teszteltetik magukat. S van itt még egy bökkenő, miközben a Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella kiadta a szóbeli utasítást a tankerületi vezetőknek: segítsék a pedagógusokat abban, hogy aki Covid-fertőzés miatt táppénzre kényszerül, megkapja annak 100 százalékát, ezzel párhuzamosan a Krétán keresztül kiküldték az egyik tankerületi vezető levelét, miszerint nem életszerű, hogy a pedagógusok a munkahelyükön kapják meg a fertőzést. S nem ő lehetett az egyetlen, aki fölülírta a főnökét.

A másik baj, hogy az intézményvezetők többnyire szóban kapják az utasításokat, ami pedig mégis írásban jut el hozzájuk, az feltételes módban van fogalmazva. Ezzel ugyan rájuk bízzák a döntés jogát, de rájuk tolják a felelősséget is. Így nem csoda, ha az intézményvezetők meglehetősen óvatosan járnak el – tette hozzá az alelnök.

Azzal kapcsolatban azonban, hogy a pedagógusok nem teszteltetik magukat még nagyobb arányban, a szakszervezet továbbra is aggodalmának ad hangot. Úgy gondolják, ha egyszer házhoz megy a tesztelő, ingyen elvégzik a tesztelést, a pedagógusoknak, az oktatási intézményekben dolgozóknak önmagukkal, családjukkal, kollégáikkal és a rájuk bízott gyerekekkel szemben is felelősen kellene eljárniuk. Ezért a PSZ szeretné, ha a következő napokban minden pedagógus, nevelést-oktatást segítő részt venne a tesztelésen.

Már csak azért is, mert a szakszervezethez folyamatosan érkeznek azok a panaszok, hogy a covidos szülők – bár dolgozni a szigorú ellenőrzés miatt nem mennek el –, a gyerekeiket azért beküldik az oktatási intézményekbe. Különösen így van ez akkor, amikor a tesztelés már megtörtént náluk, de az eredményt még nem kapták meg. De sok szülőnél így van ez akkor is, ha már kiderült róla, hogy fertőzött, az iskolába beküldött gyerekének pedig azt mondja, a tényt tartsa titokban. A gyerekek teszteléséről – mivel őket nem tekintik veszélyeztetettnek – egyelőre szó sincs. Pedig azt, hogy a tömeges tesztelésnek lenne értelme, a szlovák példa megmutatta, ahol annak elvégzése után jelentősen lassult a fertőzés üteme. 

S, hogy tartanak-e a szigorú szabályok karácsonyi lazításától? Totyik Tamás azt mondja, a rokonlátogatásoktól kevésbé, mert a rokonok vigyázni fognak egymásra, de attól igen, hogy esetleg megint kinyitják a szállodákat. Mert már hallani erről is.

Forrás: hirklikk.hu

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!