Frissítette az egyetemekre és a kollégiumokra kiadott eljárásrendet az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Míg az oktatás főként átáll digitális üzemmódba, addig egyes szakmai gyakorlatokat továbbra is megtarthatnak az egyetemeken. Igaz, csak maszkban. A HVG cikke.

 Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn jelentette be a járványellenes intézkedések között, hogy a felsőoktatás átáll online üzemmódba, a kollégiumokat pedig bezárják. Ennek nyomán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az érintettekkel egyeztetve frissítette a felsőoktatási intézmények számára kidolgozott, a kollégiumokra is vonatkozó eljárásrendet.

Ennek értelmében minden felsőoktatási intézménynek rendelkeznie kell a járványügyi veszélyhelyzetet kezelő intézményi intézkedési tervvel, amelyet a fenntartó minisztérium megvizsgál, és ha szükséges, további lépéseket kezdeményez.

A kormányrendelet szerint a felsőoktatási intézmények kollégiumai és diákotthonai bezárnak. A rektor azonban

saját hatáskörben, a hallgató kérelmére, különös méltányossági okokból, egyedileg dönthet a kiköltöztetés mellőzéséről. A kollégiumban tartózkodás elsősorban a határon túli és külföldi diákok, a hatósági házi karantén kötelezettséget a kollégiumban teljesítők számára engedélyezhető

– olvasható az ITM közleményében.

Ha a szakmai gyakorlat, gyakorlati képzés a digitális oktatásban nem szervezhető meg, a résztvevő hallgatóknak, oktatóknak be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket, azaz maszkot kell viselniük és védőtávolságot kell tartaniuk.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!