Országszerte egyre több csoport van karanténban, számos óvodát pedig teljesen bezártak, mert sok dolgozó fertőződött meg.

Pécsen több óvodában is komoly gondot okoz a koronavírus. Van olyan intézmény, ahol karanténba helyezték az érintett csoportokat, a többiek azonban mehetnek oviba. Más óvodákban viszont annyian fertőződtek meg, hogy nincs elegendő szakember a gyermekek biztonságos felügyeletéhez.

"A belvárosi óvodában tizenöt igazoltan fertőzött dolgozó van, és a hat csoportból három esetében az oktatási hivatal e hét vasárnapig szünetet rendelt el, rendkívüli oktatási szünetet. Azokat a gyermekeket, akiknek a szülei igénylik, azokat egy másik tagóvodában látják el" - mondta az ATV Híradójában Barabás Béla. 

Egy másik óvodában négy dolgozó tesztje lett pozitív, ezért kellett szünetet elrendelni.

"Minden dolgozónak kötelező volt a maszkviselés, mindent állandóan fertőtlenítettek a dadus nénijeink. A szülőknek is csak maszkban lehetett bejönni, és csak egy fő jöhetett be: mindenkinek kint az udvaron kellett megvárni a gyerekeket" - nyilatkozta Miátovics Tóth Rózsa tagóvoda-vezető. 

Eger polgármestere azt mondta, fokozottan próbálnak figyelni, hogy intézményeikben, cégeikben mindenki biztonságban legyen. A gyermekkerti óvodát be kellett zárniuk, miután az ott dolgozó pedagógusok között is felbukkant a koronavírus.

"Egészen addig zárva tartjuk, amíg más ovikból átcsoportosítva az óvodapedagógusokat nem tudjuk biztosítani az óvoda megfelelő működését, mert azt sem szeretnénk, hogy a szülők ne tudjanak dolgozni menni, mert a picikre kell vigyázni" - magyarázta Mirkóczki Ádám polgármester.

A bezárt óvodában a fertőtlenítést is megkezdik a napokban, hogy mielőbb újranyithasson az intézmény. Egerben egyébként a színházat is be kellett zárni, mivel többen is elkapták a koronavírust.

Forrás: atv.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!