A munkahelyeken múlik a gazdasági teljesítmény fenntartása, amihez a kormánynak a versenyképesség javításával kell hozzájárulnia - mondta a pénzügyminiszter, és a rendelkezésre álló uniós forrásokat is számba vette. Az Infostart cikke.

Varga Mihály a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum, Magyar Üzleti Vezetők Fóruma) 22. pénzügyi csúcstalálkozóján biztatónak nevezte, hogy a gazdasághoz képest a munkaerőpiac kevésbé esett vissza, sikerült elkerülni a tömeges munkanélküliséget, a belföldi cégek majdnem fele pedig nem is vette igénybe a hitelmoratóriumot. A foglalkoztatás szinten tartásához hozzájárult az európai viszonylatban is kiemelkedő beruházási ráta, és a kormány számos intézkedése, amelyek legalább 900 ezer munkavállalón segítettek - tette hozzá. Kiemelte emellett a közterhek és az adóadminisztráció csökkentését, a kormányzati ösztönzők közül pedig a vállalati együttműködésekre építő Egészségipari támogatási programot.

Utóbbi - mint mondta - állami források és magántőke bevonásával olyan beruházásokat támogatott, amelyek az akár nemzetbiztonsági kockázatot is jelentő ellátási hiányokat enyhítették.

Magyarországon ennek köszönhetően kezdődhetett el a lélegeztetőgépek gyártása és V4-es együttműködésben a legújabb világszintű kihívásra, az orvosi kesztyűk hiányára is megoldást találhat - közölte.

A tárcavezető szerint nem csupán a kormányzati válaszok, de az ország felkészültsége is sokkal jobb volt most, mint 2008-ban, a legutóbbi válság előtt. A járvány második hulláma miatt viszont biztosnak véli, hogy a kilábalás elhúzódik.

Az uniós támogatások túlnyomó részét is lekötötte már a kormány, így azok átcsoportosítása nem hozhat megoldást, de hangsúlyozta, hogy

  • Magyarország az EU következő költségvetési ciklusában újabb 22-23 milliárd euróhoz,
  • a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközből (Recovery and Resilience Facility RRF) pedig 6 milliárd euróhoz, valamint 10 milliárd euró hitelhez juthat.

A miniszter szerint a kormánynak addig is

3 éves pénzügyi programot kell a befektetők elé tárnia,

amelyben kifejti, hogy a hiány és az adósság növekedése nem lesz tartós, a rövid ideig tartó átmenet után visszatér a korábbi pályára.

A magyar gazdaság idén legfeljebb 6,5 százalékos visszaeséssel, jövőre viszont akár 4 százalékos GDP-növekedéssel is zárhat. Ha a védőoltás a mostani kilátásoknak megfelelően 2021 második negyedévében megjelenik, akkor a fejlődés 2022 első félévében érheti el a válság előtti szintet Magyarországon - tette hozzá Varga Mihály.

Forrás: Infostart

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!