Az ötven év feletti rendvédelmi dolgozókat ne egységes csoportként kezeljék az alkalmassági vizsgálatokon – sokadszorra is ezt kérik az ágazatban működő szakszervezetek. Efölött a kor fölött gyorsan romlik az erős fizikai és pszichikai terhelésnek kitett egyenruhások egészségi állapota és terhelhetősége – olvasható a Népszavában.

 A kérdés most azért került ismét napirendre, mert a Belügyminisztérium (BM) újra írja a rendőrség, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság és a büntetés-végrehajtás hivatásos állománya és a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak munkaköri alkalmassági vizsgálatainak rendjét.  A rendelet tervezetét a múlt héten küldték meg a területen működő szakszervezeteknek, azoknak egy napjuk volt értékelni a javaslatot.

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) azzal a megjegyzéssel tette közzé a szöveget, hogy a módosítást ők is kérték, de nem így képzelték el az új szabályozást.

A tervezetben a 30 év alattiakat, a 30-40 és a 40-50 év közöttieket sorolják egy-egy kategóriába, de 50 év fölött már egységesen kezelnek mindenkit.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetével (BRDSZ) azt kérik, hogy még legalább egy életkori kategóriát hozzanak létre az ötven év fölöttiek számára.

A javaslatban minimumfeltételeket határoznak meg, amihez társul egy beosztáshoz kötött elvárásrendszer is, amit viszont mindenhol a rendvédelmi szerv vezetője, parancsnoka határoz meg. Ezt az érdekvédők kifogásolják, mert kiszámíthatatlan helyzetet, a FRSZ szerint jogbizonytalanságot eredményez, ha egyik parancsnok az 55 év felettieknek nem írja elő a fizikai állapot ellenőrzését, míg a szomszéd megyében az kötelező marad. 

A friss rendelettervezet alapján 30 éves kor alatt három, e fölött kétévente kell megszerezni az „egészségileg alkalmas” minősítést, a fizikai vizsgálatot csak ennek birtokában lehet elkezdeni. A BM javaslatának mellékleteiben fizikai alapkövetelményként csak az iskolából jól ismert Cooper-teszt teljesítménye szerepel. (Az amerikai katonák kiképzésekor használt Cooper teszt-azt méri, hogy 12 perc futással – úszással, evezéssel – mekkora távolságot képes megtenni a vizsgázó.)

Egy 29 éves férfinak legalább 2200 métert, egy nőnek 1800 métert kell lefutni ennyi idő alatt, 50 év felett a férfiaktól egy kilométert, a nőktől 800 métert várnak. Mivel azonban a parancsnokok ezen felül már most is további követelmények támaszthatnak a beosztottjaikkal szemben, Bárdos Judit, a BRDSZ elnöke úgy fogalmazott lapunknak: a

fizikai felmérők keretében végrehajtott gyakorlatok szintén megújításra várnak, hiszen mi értelme van a helyből távol ugrásnak, a hajlított karú függésnek, vagy éppen a 4x10 méteres ingafutásnak egy igazgatási dolgozó esetében. 

Az érdekvédők hiányolják, hogy nem készült a rendelettervezethez semmilyen háttértanulmány az állomány mostani állapotáról, pedig a folyamatos létszámhiány miatt többnyire azt a két órát sem tudják edzésre fordítani a rendőrök, ami hetente hivatalosan járna nekik.  

Nőtt a létszám a rendőrségnél

Több dolgozó igazolt a rendőrséghez a koronavírus-járvány kezdete, vagyis március óta, mint ahányan távoztak a szervezettől - felelte kérdéseinkre az ORFK. Azt írták: március 1-től szeptember 1-ig a hivatásos állományból 571 fő szerelt le és 604 új egyenruhás kezdte meg a munkát, a rendvédelmi igazgatási alkalmazottak közé 453 fő érkezett, és csak 325 fő távozott. A létszámnövekedést a rendvédelmi szakszervezetek kétkedve fogadják, szerintük a járvány miatt sokan esnek ki a munkából, kerülnek karanténba vagy maguk is megbetegszenek. 

Forrás: Népszava

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!