Összesen 478 köznevelési és szakképzési intézményben teljesít szolgálatot iskolaőr szeptember 1-jével, 55 intézményben még nem töltötték be a pozíciót – derült ki a Köznevelési Államtitkárság, az ITM és az ORFK közös, szerdai sajtótájékoztatóján. A toborzás tovább zajlik, októberig pótolni szeretnék a hiányt. Az új iskolaőrök között van korábbi biztonsági őr, de kétdiplomás exnyomozó is. Ketten személyesen is bemutatkoztak. A HVG cikke.

A megjelenésem, a határozottságom, a segtítőkészségem, örömmel fordulnak hozzám a diákok

– válaszolta a hvg.hu-nak Bogács Melinda háromgyerekes édesanya arra kérdésre, hogy mi teszi alkalmassá új feladatára. A nő két éve dolgozik biztonsági őrként a budapesti Mándy Iván Szakközépiskolában, és szeptember 1. után ott fog dolgozni, de immár mint iskolaőr. Korábbi munkája során legfeljebb egymást szidalmazó diákokkal találkozott, “nem voltak nagy volumenű esetek, testi sértés, bántalmazás nem történt”, de úgy gondolja, hogy a 120 órás képzésnek köszönhetően – ahol a pedagógiát találta a legnehezebbnek – jobban tudja majd kezelni ezeket a helyzeteket is.

A frissen végzett iskolaőrrel és egy társával azon a sajtótájékoztatón lehetett találkozni, amin az iskolaőrség elindulásáról számolt be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, valamint az ORFK illetékesei. A helyettes államtitkár szerint szeptember 1-jével 423 köznevelési helyszínen kezdték meg szolgálatukat az iskolaőrök, ám mivel eredetileg összesen 491 iskolában tartottak igényt rájuk, a toborzás és a felkészítés tovább zajlik, és remélhetőleg szeptember végére ki tudnak elégíteni minden igényt. Pölöskei Gáborné szerint 185 szakképzési intézmény jelezte szándékát, hogy részt venne a programban.

Dr. Nerl József, a másik szerdán bemutatott iskolaőr a BRFK korábbi, jogi diplomával is rendelkező 51 éves nyomozója a budapesti XVI. kerületi Csonka János Technikumban dolgozik majd. A korábban vagyon elleni bűncselekmények területén dolgozó, majd magát a civil életben is kipróbáló négygyermekes, egyunokás nyugdíjas rendőrt részben az motiválta a jelentkezésre, hogy közel állt hozzá a feladat, részben az, hogy ki tudja egészíteni a rendőri nyugdíját.

Az, hogy átmentem a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton

– mondta arra a kérdésre, mi teszi alkalmassá iskolaőrnek. Szerinte ezen kemény feladat volt megfelelni. “Határozottság, fegyelem, egy katonai szervezetnél ezek a legfontosabbak” – mondta arról, hogy milyen tulajdonságok szükségesek a feladathoz. “Ott az őrutasítás, az iskolaőrnek az a szentírás, de persze az iskola vezetésével és a pedagógusokkal is normális viszonyt kell tartani” – mondta a hvg.hu-nak.

Ő a gyerekekkel nem kíván személyesebb kapcsolatot kialakítani, “Az elsődleges feladatom beavatkozni, ha kell. Természetesen ha segítségért vagy tájékoztatásért fordulnak hozzám, akkor azt megadom, de ezt megtenném egyszerű állampolgárként is.” A képzést nem találta nehéznek, “két diplomám van”, de üdítő volt számára pedagógia. “Nagyon jó volt a lélektannak a gyermeki részét végighallgatni, ezt mindenkinek javasolnám."

Ennek segítségével jobban érti már a 12-18 éves korosztály lelkében végbemenő folyamatokat – az önállósodást, a szülőkről leszakadást, a felnőttekkel szembeni ellenállást, az önálló életszemlélet kialakulását – és már ki is szúrta egy iskolai osztályban a lázadókat, akikkel majd dolga akadhat, “De nem lesz velük gond” – mondta. 

Az iskolaőrségtől az államtitkár szerint azt várja a kormány, hogy kiegészítésként teljesítsenek majd szolgálatot azokon a helyeken, ahol a továbbképzés, a szociális munkás és a pszichológus munkája nem volt elegendő ahhoz, hogy fenntartsák a rendet. Az iskolaőrség azért is fontos, mert jelenleg, ha egy iskolai rendezvényen erőszakos cselekedet történik, akkor vagy egy felhatalmazás nélküli személy – tornatanár, más pedagógus, szülő – tesz rendet, vagy fegyveres rendőröket hívnak be – mondta Maruzsa Zoltán, aki az iskolaőrséget korábban a számukra rendelkezésre álló kényszerítőeszközök – gumibot, bilincs, gázspré – miatt is ért kritikákra azzal válaszolt:

Nem a bilincset visszük be, hanem a fegyvert visszük ki.

Kétharmaduk kiesett

A július közepén indult toborzásra összesen 1409-en jelentkeztek, de a szigorú kiválasztás miatt kétharmaduk már a képzés elején kirostálódott. Erről már Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos helyettes rendőrfőkapitány beszélt, aki később egy kérdésre válaszolva az mondta, hogy ők leginkább az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon estek ki. Szerinte a kihullók nagy száma is jelzi, hogy kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a legmegfelelőbb embereket találják meg a feladatra.

Iskolaőrök összesen 478 köznevelési és szakképzési intézményben lesznek szeptember 1-től, de a vezérőrnagy szerint, még mindig érkeznek be igények. Iskolaőr még 55 intézményben nincs, a hiány elsősorban Budapestet, Pest és Bács-Kiskun megyéket érinti. A főkapitány-helyettes szerint szerda reggel 48 új jelentkező volt, akiknek hamarosan elkezdődik az alkalmassági vizsgálata, és azt reméli, hogy szeptember végére minden érintett iskolába jut majd iskolaőr.

Lesz utánkövetés

Töreki Sándor szerint arról, hogy az adott intézményben mire kell odafigyelni, minden egyes iskolával a speciális helyi viszonyoknak megfelelő külön együttműködési megállapodást kötnek a megyei rendőr-főkapitányságok, amiknek a kötelékébe tartoznak majd az iskolaőrök. A már szolgálatba állt őrök képzése pedig nem fejeződött még be szeptember 1-jével, mert szeptember-október során minden iskolát megkeresnek és meginterjúvolnak, és a tapasztalok alapján döntenek arról, merre képezzék őket tovább, ha szükséges.

A sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva kiderült még, hogy

  • az őrök a kényszerítő eszközöket “csak a legeslegeslegvégső esetben” fogják használni;
  • megbízatásuk határozatlan időre szól;
  • egyházi és magánintézményekből is érkezett rájuk igény;
  • az oktatásirányítás nem tervezi, hogy rendszerszinten is bevezesse az iskolaőrséget;
  • a rendőrségre tartozó ügyekben felléphetnek, illetve jeleznie kell a rendőrség felé (kábítószerrel visszaélés, tulajdon sérelmével járó ügyek, testi sértés, valamint közveszélyes állapot);
  • az iskolai házirend megsértését viszont csak jeleznie kell az iskolavezetés felé, az intézkedés és a fegyelmi ügy indítása már nem az ő dolga;
  • az iskolai házirend rá is vonatkozik.

Fontos kérdés, hogy konkrétan milyen esetekben léphetnek majd fel az iskolaőrök, és hogy milyen lesz a viszony a megyei rendőrkapitányságok kötelékébe tartozó, de az iskolákban szolgálatot teljesítő iskolaőrök és az iskolavezetés között. Varga Zsolt, rendőr alezredes, az ORFK Iskolapartnerségi Osztályának vezetője szerint ezt a kérdést a rendőrségről szóló törvény szabályozza: személy elleni támadás pedagógusokkal, oktatókkal szemben, vagy akár a diákok egymás közötti támadása esetén is beavatkozhatnak. “Mindenképp egy olyan jelentős érdeksérelemnek kell bekövetkeznie, amihez a jogalkotó ezt az eszközt hozzátette” – mondta a hvg.hu-nak.

Varga Zsolt szerint az iskolaőr mindenképp beavatkozik, “ha az egyik az egyik gyerek a másik gyerektől ellop egy nagy értékű mobiltelefont”, de akkor is, “ha az egyik diák úgy arcul üti a másikat, hogy kiesik három foga”. Az osztályvezető szerint az iskolaigazgató az iskolaőrt nem utasíthatja, de megkérheti, hogy tájékozódjon, illetve tudomására hozhat olyan cselekményt, amiről az őr maga eldönti, hogy igényel-e intézkedést, vagy sem.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!