Az utóbbi időben egyre többen térnek vissza a tömegközlekedés, így a vasút használatához is, a megnövekedett utasszám viszont nagyobb kockázatot is jelent. A vasúti dolgozók visszajelzései alapján ugyanis – miközben a koronavírus-járvány második hulláma egyre közeleg – egyes vonalakon az utasok nagy száma miatt az előírt (1,5 m-es) védőtávolság betartása lehetetlen, illetve az utasok közel 70%-a a felszólítások ellenére sem hajlandó a vonatokon maszkot viselni – figyelmeztet a Vasutasok Szakszervezete (VSZ). A Mérce írása.

További probléma, hogy amikor felhívják az utasok figyelmét a MÁV járatain is bevezetett kötelező maszkviseletre, még az is megesik, hogy erőszakosan lépnek fel – az utóbbi években egyébként sem ritkán bántalmazott – kalauzokkal szemben.

„Az elmúlt napok jegyvizsgálókat ért támadásai ismét rámutattak arra, hogy a személyszállítási szolgáltatás nyújtásában közvetlenül résztvevő munkavállalókat minden lehetséges eszközzel meg kell védeni a renitens, fegyelmezetlen utasoktól, ideértve azokat is, akik a vasutasok, illetve utastársaik egészségét veszélyeztetik”

– írja a szakszervezet.

A VSZ szerint nyilvánvaló, hogy a szabályok betartatása nem a jegyvizsgálók feladata, ezért mielőbb meg kell találni azt a célravezető megoldást, amellyel a járvány elterjedésének kockázata minimalizálható.

A szakszervezet arra kéri a munkáltatót, tegye meg a szükséges intézkedéseket mind a munkavállalók, mind az utazóközönség egészségének védelme érdekében.

Egyelőre úgy tűnik, szinte elkerülhetetlen, hogy a közlekedési dolgozók  konfrontálódjanak az utasokkal: a Volánbusz a napokban közölte, hogy a nagyobb autóbusz-állomásokon a rendőrség ellenőrzi a közegészségügyi előírások – például a maszkviselési kötelezettség – betartását a héten, mert az elmúlt időszakban egyre többen utaznak maszk nélkül. Vagyis – a cég közleménye szerint – időszakos és csak bizonyos állomásokra kiterjedő ellenőrzésről van szó.

A BBK-nál a maszk használatát elsősorban az ellenőrök, valamint a metróbejáratoknál lévő utaskoordinátorok ellenőrzik, és ha kell, felhívják az utasok figyelmet a szabály betartására. Aki ezt figyelmen kívül hagyja, és ezzel utastársai egészségét veszélyezteti, az az utazási feltételek szerint kizárható a szolgáltatásból (vagyis nem utazhat a BKK járatain, illetve leszállítható azokról). Ellenőr és utaskoordinátor azonban nincs minden járaton, így a maszk használatának ellenőrzése itt is kissé esetleges.

A MÁV csütörtöki közleménye szerint a támadások megelőzése érdekében augusztus 31-től kötelező lesz a testkamera használata a vasúti jegyvizsgálóknak a bántalmazásokban leginkább érintett budapesti elővárosi vasútvonalak kijelölt járatain. A közleményben kiemelték, a tapasztalatok szerint a jegyvizsgálók bántalmazásának megelőzésében nagyon hatékony eszköz a testkamera alkalmazása.

A kalauzok eddig önkéntesen viselhették a kamerát, most viszont a Budapest-Esztergom, a Budapest-Pusztaszabolcs, a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Göd-Vác-Szob, a Budapest-Veresegyház-Vác és a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalakon kötelezővé teszik azt.

A közlemény szerint az utóbbi években a vasúttársaság intézkedéseinek köszönhetően csökkent a súlyos konfliktusok száma a vonatokon: 2018-ban 123, 2019-ben 70, idén pedig eddig 48 esetben bántalmaztak jegyvizsgálót szolgálatteljesítés közben.

Arról azonban nem esett szó, hogyan tervez fellépni a jegyvizsgálók és utasok egészségének megőrzése érdekében a MÁV. Ezzel kapcsolatos kérdéseinket elküldtük az illetékeseknek, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket!

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!