24 órás online szavazással választották meg a Magyar Tudományos Akadémia új elnökét az akadémia tagjai. Az 555 szavazásra jogosult tag szavazatai alapján a korábban nagy esélyesnek tartott Freund Tamás győzött, ezzel ő lesz Lovász László után az MTA új elnöke – írja a Mérce.

Az új elnök személyén kívül most szavaztak az új főtitkár, főtitkárhelyettes és az alelnökök személyéről is: az MTA új főtitkára Kollár László Péter, főtitkárhelyettese Erdei Anna lett. Az új társadalomtudományi alelnök Lamm Vanda, természettudományi alelnök pedig Hudecz Ferenc.

A tisztújító közgyűlést eredetileg május elején akarták tartani, azonban ez a járványhelyzet miatt elmaradt. Az MTA elnöksége április 7-én döntött arról, hogy bár az eredetileg kitűzött májusi kétnapos közgyűlést elhalasztják, de a járványügyi veszélyhelyzethez igazodva mihamarabb megrendezik a tisztújító közgyűlést. Végül nem várták ki a járványügyi korlátozások augusztus 15-ei feloldását, a több mint ötszáz fős taglétszám miatt online bonyolították le az MTA 193. közgyűlését.

Freund Tamás kétszeres Prima Primissima-díjas és Széchenyi-díjas neurobiológus eddig a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatói, valamint az MTA alelnöki posztját látta el, vele szemben az elnökjelöltség másik várományosa az ugyancsak Széchenyi-díjas Pléh Csaba nyelvész-pszichológus, az MTA korábbi főtitkárhelyettese volt. Pléh jelenleg a CEU professzoraként dolgozik, valamint ő alapította a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kognitív tudományi tanszékét. Korábban felmerült még lehetséges új elnökként Szathmáry Eörs evolúcióbiológus neve is, azonban ő május 31-én visszalépett a jelöltségtől.

Az MTA történetében most először nyilvánosan is elérhetővé tették a jelöltek elnöki pályázatait, Freund Tamás pályázata itt, Pléh Csabáé itt olvasható.

Korábban nagy port kavart a most megválasztott Freund Tamás egy Orbán Viktorhoz címzett levele, amelyben a kormányközeli Freund a következőket írta:

A kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni – itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.

Bár Freund még október végén bocsánatot kért szavaiért és azt is tisztáznia kellett, hogy megválasztása esetén sem szüntetné meg a társadalomtudományi kutatóintézeteket, azonban ezzel nem zárult le az ügy – legutóbb például éppen most vasárnap tiltakozott 67 természet- és társadalomtudós nyílt levélben Freund kijelentései ellen. Az akadémikusok aggodalmukat fejezték ki azt illetően, hogy MTA-elnökként Freund egész egyszerűen megszabadulna a kormányt kritizáló tudósoktól.

A jelöltek programjaikat június 18-án mutatták be online, ezt követően a hagyományoknak megfelelően kétnapos közgyűlést tartottak június 1-jén és 6-án, 1-jén rendes közgyűlés volt, 6-án pedig a tisztújító. A közgyűlések lezárultával eredetileg hétfő délután négykor indult volna el a szavazás az akadémia új elnökségéről, ez azonban néhány órát csúszott, így csak este negyed hétkor kezdődött – ezt követően 24 órát kaptak az akadémia tagjai, hogy leadják szavazataikat az MTA online szavazásán, egészen kedd este 18:15-ig.

Az elnök személyének megválasztása után most újabb 24 órás szavazás kezdődik, ebben további elnökségi tagokról, a Könyv- és Folyóirat Bizottság elnökéről és a közgyűlés által választandó bizottságok tagjairól döntenek.

A második forduló eredményét szerdán délután ünnepélyes eredményhirdetéssel jelentik be, ekkor tartja Lovász László jelenlegi MTA-elnök leköszönő beszédét, a frissen megválasztott tagok pedig sajtótájékoztatóikat.

A jelenlegi elnökség élén Lovász László matematikussal szeptember 30-ig látja el feladatát.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!