„Az Erzsébet-táborokban bevett gyakorlat, hogy az ott táborozó, sokszor a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő gyerekekkel érzékeny adatokra rákérdező kérdőívet töltetnek ki. Bár a válaszadás elvileg önkéntes és szülői beleegyezéshez kötött, a kérdőívek tartalma több mint aggályos, azok felhasználhatóságáról már nem is beszélve” – írja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) lapunknak eljuttatott közleményében.

A PDSZ szerint már az sincs egészen rendben, „hogy a rászoruló gyerekek táboroztatását egy az egyben egy világnézetileg határozottan elkötelezett, adófizetői pénzekből gigantikusra duzzasztott szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány végzi, miközben a civil szervezeteket Soros-bérenc közellenségnek kiáltja ki a regnáló kormány.” „De a táborban a gyerekek által kitöltetett, hozzánk eljuttatott kérdőívek egyenesen botrányosak” – írják.

A PDSZ Facebook-oldalán is közzétette a Véleményed kincs című 24 pontos kérdőívet, amely ugyan anonimitást ígér a kitöltőknek, azonban a feltett kérdések alapján elég egyértelmű, hogy nem nehéz beazonosítani a gyerekeket. Rákérdez ugyanis arra is, hogy milyen településről jöttek, milyen neműek, hányadik osztályba járnak, hány testvérük van, dolgoznak-e a szüleik, milyen épületben laknak. Vannak benne további furcsaságok, mint például az alábbi kérdések:

Dolgoznak a szüleid? Hány szobátok van otthon? Van otthon saját szobád? Van saját autótok? Hányan vagytok egy szobában? Szeretnél még kistestvért? Kinek meséled el, hogy mi történt veled az iskolában? Hogy érzed magad általában otthon? Hogy érezted magad tavasszal az otthoni tanulás alatt? Milyen gyakran szoktál nevetni? Sírni?

A szakszervezet szerint olyan szubjektív tapasztalatokra, érzelmi viszonyulásokra is rákérdeznek a felmérés készítői, amelyek – amellett, hogy szigorúan bizalmas információk – egy sima bekarikázós kérdőíven nem is igazán mérhetők fel szakszerűen. A 18. kérdés például arra kéri a táborozó gyerekeket, hogy osztályozzák 1-től 5-ig a családjukat, a szüleiket, a testvéreiket, az osztályközösségeiket és a tanáraik többségét. Egy kérdéssel később ötös skálán kell értékelniük a kapcsolatukat a szüleikkel, testvéreikkel, nagyszüleikkel, osztálytársaikkal, tanáraikkal. 

A PDSZ nem érti, mire jó ez, viszont szerinte az így nyert adatok marketing és propaganda célú kiadványok célzott terjesztésére kiválóan alkalmasak, ahogyan arra is, hogy statisztikai adatokat szolgáltassanak olyan jövőbeni dokumentumok számára, amelyekről jelenleg semmilyen információjuk nincs.

Mint írják, a Facebook-posztjuk alatt kialakult polémiából több dologról is képet lehet kapni. Így például arról, hogy a kérdőív kitöltetése bevett gyakorlat, ahogyan az éves kompetenciamérések során is töltetnek ki önkéntes alapon hasonlót a szülőkkel. Csak amíg utóbbi a felmérések eredményeinek differenciálására szolgáló háttéradatok kérése, addig a táboroztatás során végzett ilyen jellegű kérdőívezés szerintük sima adathalászat.

Ezért a PDSZ a kérdőívvel kapcsolatban a következő kérdéseket tette fel Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkárnak:

  1. Milyen kapcsolatban áll a Kopp Mária Intézet az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvánnyal?
  2. Milyen szakmai testület, milyen elvek mentén, milyen céllal dolgozta ki a táborokban használt kérdőíveket?
  3. Milyen formában fogják feldolgozni a kapott adatokat?
  4. Mikor, milyen formában fogják nyilvánosságra hozni a felmérés eredményeit?
  5. Mi történik a kitöltött kérdőívekkel?

Mint írták, amíg ezekre a kérdésekre nem kapnak választ, a fenti kérdőíveket nem tudják másnak tekinteni, mint törvénytelen adatgyűjtésnek vagy olyan provokációnak, amelyről maga az oktatásirányítás sem tud.

Kérdéseiket elküldték egyébként Hajnal Gabriellának, a Klebelsberg Központ elnökének, valamint Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatási jogok biztosának is.

Választ eddig csak Maruzsa Zoltántól kaptak. Az államtitkár közlése szerint „Sem nekem, sem az államtitkárságnak nincs köze semmiféle kérdőívezéshez az Erzsébet Táborokban, így a kérdéseire sem tudok válaszolni. Javaslom, keressék meg a  Kopp Mária Intézetet vagy az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványt.”

Forrás: Magyar Hang

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!