A két állami praxisban is dolgozó asszony saját zsebből fizette az anyagot, felszereléseket, de már nem bírta cérnával – tudta meg a Népszava.

 Tíz év – ennyi idő után fogyott el a türelme Canga Uránia gyerekfogorvosnak, aki fővárosi VI. kerületi magánrendelője mellett egy óbudai önkormányzati rendelőben és egy iskolában is dolgozott Canga az RTL Klub Híradójának nyilatkozott döntése hátteréről: mint mondta, összesen háromezer gyereket lát el önkormánzati és iskolai praxisaiban, és számításai szerint egy gyerekre összesen 300 forint jutna a rendelők bevételei alapján, ennyiből kellene ellátnia őket. 

 Idáig saját forrásaiból egészítette ki a szűkös büdzsét, anyagot és felszereléseket hozott át magánpraxisából.

A cérna akkor szakadt el nála, amikor a elmondása szerint járvány idején védekezésre alkalmatlan maszkot és nem is az ő méretéhez illő gumikesztyűt kapott az önkormányzattól.

Több mint 500 ezer forintot költöttem védőfelszerelésekre a magánrendelésből származó megtakarításomból

– mondta az asszony, aki azt is nehezményezte, hogy a járványidőszak idején is fizetnie kellett az önkormányzati rendelő rezsijét, bár ő ekkor csak sürgősségi ügyeletet tartott fent. „Túl sok az a pénz, amit be kellett tegyek az állami rendszerbe” - összegzett a fogorvos. 

A csatorna megkereste a III. kerületi önkormányzatot, ahol azt mondták, hogy a doktornő rezsiátalányt fizet -vagyis ezért jutott befizetni való a járványidőszak két hónapjára is. A kerület hangsúlyozta, hogy tavaly bruttó 48 millió forintot költöttek, idén pedig 80 milliót akarnak fordítani a helyi rendelők felújítására. A Híradó megkeresésére válaszolt az EMMI is: ők emlékeztettek rá, hogy tavaly 1,5 millió forintos egyszeri díjazással segítették az egészségügyi alapellátókat, idén pedig 250 ezer forinttal emelték meg a fogorvosok rezsitámogatását – vagyis az érintettek havi 380 ezer forintos támogatást kapnak.

Ehhez képest a napokban 11 fogorvosi praxis szűnt meg a közelmúltban. Az RTL Klub azt is megjegyzi, hogy 280 praxis számít jelenleg tartósan betöltetlennek.

Forrás: Népszava

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!