Az csütörtök esti Egyenes Beszéd vendége volt az ATV-ben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, és kifejtette a véleményét a digitális oktatás hatékonyságáról, illetve az iskolaőrség tervéről.

Én is elégedett lennék, ha ekkora befektetéssel ilyen eredményt érnék el másoknak köszönhetően

– mondta Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke arról, hogy Kásler Miklós sikeresnek ítélte a digitális oktatás menetét. 

Szűcs szerint a tanárok innovációjának, kreativitásának és áldozatkészségének a segítségével debütált viszonylag zökkenőmentesen a digitális tanrend, illetve a szülök kemény munkáját is kiemelte. 

A tanév semmiképpen sem volt teljes értékű, hiszen a személyes kontaktus hiánya nem volt egyszerű, de legalább valamilyen módon tudta pótolni az oktatást az online iskola. 

Rónai Egon műsorában a Nemzeti alaptantervről is szó esett, ami Szűcs olvasatában korszerűtlen, túl sok az anyag benne, így az online világra nem is lehet idő benne. 

Végezetül a PDSZ elnöke az iskolaőrségről is kifejtette a vélem ényét. Önmagában barbárságnak tartja. Bár a részleteket nem ismerik, Szűcs úgy véli, csak átmeneti segítséget nyújthat ez az irány, prevenció nélkül elképzelhetetlen a hosszú távú megoldás, nem tudják ennyivel kipipálni az iskolai erőszakot. 

Forrás: ATV

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!