A kormány május végi rendeletéből még nem, Kásler Miklós friss válaszából azonban már kiderült, hogy mi lesz a szociális intézmények nyitásával – a miniszterhez Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője intézett írásbeli kérdést. A Mérce írása.

Kásler válasza szerint az idős, illetve fogyatékos személyek nappali ellátását biztosító intézmények fokozatos nyitásával kapcsolatban a vészhelyzet megszűnését kísérő átmeneti intézkedésekről szóló törvényjavaslat az irányadó.

Ez alapján a fogyatékos és idős személyek számára nappali ellátást nyújtó intézmények épületében legfeljebb az összes lehetséges férőhely felének megfelelő számban lehetnek ellátottak 2020. július 31-ig,

vagyis a vészhelyzet várható megszűnésétől még bő egy hónapig csak 50 százalékos nyitást engedélyezne a kormány a szociális intézményeknek.

A válaszból az is kiderül, hogy ezek az intézmények az ellátottak lakókörnyezetében továbbra is folytathatják az ellátást.

Mint ismert, május 26-án nyújtotta be Semjén Zsolt a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről, valamint a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatokat a parlament elé. Ezekről a parlament várhatóan június 16-án szavaz, majd a törvény június 20-án várható kihirdetésétől lehet érvényes az idős- és fogyatékosintézményekre vonatkozó passzus is.

Ungár Péter azt követően kereste meg írásbeli kérdésével Kásler minisztert, hogy bár május végén bejelentettek a kormány a bölcsődék, óvodák és iskolák nyitását, majd annak az annak szabályait tartalmazó rendelet is megjelent a Magyar Közlönyben, annak időpontját már nem határozták meg, hogy mikor nyílhatnak újra a fogyatékos személyek nappali ellátását biztosító intézmények.

Ennek a kérdésnek tisztázása már csak azért is volt kardinális, mert ha – ahogyan Ungár kérdésfeltevésében rámutat – a fogyatékossággal elő emberek szülei, gondozói vagy nevelői nem kapnak a nappali intézményekről elegendő információt, úgy nehezen tudják megtervezni, hogy hogyan és mikor tudnak visszatérni a munkahelyeikre.

Arról nem is beszélve, hogy a fogyatékos személyek nappali ellátását biztosító intézmények dolgozói sem tudják, mikor kezdhetik újra a munkát és a fogyatékos személyek sem tudnak felkészülni a nappali  intézményekbe való visszatérésre.

Kásler miniszter arról is ír válaszában: a szociális intézményekben csak óvatos nyitást engedélyeznek, mert az ellátottak továbbra is fokozottan veszélyeztett csoportnak számítanak a koroanvírus miatt. Ugyanakkor „a tárca folyamatosan monitorozza az intézmények működését, és szükség esetén dönt a további enyhítő intézkedésekről”.

Ami pedig a szociális intézményekben a látogatási tilalmat illeti, azt ugyancsak részlegesen oldották fel: az idősotthonokban és valamennyi szocális ellátást nyújtó intézményben az ott lakókat és a gondozottakat csak egészségesen, maszkban, kézfertőtlenítés lehetősége mellett lehet látogatni, és egy szobában egyszerre csak egy látogató tartózkodhat.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!