Az Országos Mentőszolgálat munkatársainak 10 millió bizalompontot adott át az Auchan. A „Támogasd a hősöket!” akcióhoz a vásárlók is csatlakozhattak, ők eddig a vásárlásaik után járó bizalompontjaikból 20 milliót ajánlottak fel a mentősöknek, de körükben még a hét végéig tart a gyűjtés. Az áruházlánc viszont már átadta a Mentőszolgálatnak a levásárolható bizalomkártyákat, hogy a szervezet mielőbb szétoszthassa azokat a munkatársai között.

A mentők napja alkalmából az Országos Mentőszolgálat főigazgatója, dr. Csató Gábor beszámolt róla, hogy milyen emberfeletti munkát végeztek a járványidőszakban. 40 ezer embertől vettek mintát, éscsak a koronavírus kapcsán 420 ezer kilométert tettek meg, ugyanis ők mennek ki a gyanús esetekhez, aznosítják a fertőzötteket és kórházba szállítják azokat, akiknek orvosi ellátásra van szükségük. Eddig 15 ezer fertőzésgyanús vagy igazoltan koronavírus-fertőzött betegnek nyújtottak segítséget.

Az Auchan cégkultúrájától nem idegen a szolidaritás, így egyértelmű volt, hogy segítik az egészségügyben dolgozókat, közülük is – a kereskedelemhez hasonlóan – frontvonalban helytálló mentősöket. Április közepe óta szállítanak nagy mennyiségben friss gyümölcsöket a vidéki és fővárosi mentőállomásokra, hiszen a szolgálatot teljesítőknek sokszor a megfelelő étkezésre sincs elég idejük és energiájuk.

A friss gyümölcsökön kívül 10 millió bizalompontot adtak át az Országos Mentőszolgálatnak. A kártyákra feltöltött levásárolható pontok összesen 5 millió forintot érnek. A bizalomkártyákat a szolgálat a munkatársai között osztja szét, hogy ezzel is segítsék a mindennapjaikat és a családjaik életét.

„Örülök, hogy segíthettünk, de talán még nagyobb boldogság azt látni, hogy a vásárlóink csatlakoztak hozzánk és elképesztően sok bizalompontot ajánlották föl a céges adomány mellé. Nagy érzés megtapasztalnia egy kereskedőnek, hogy a vásárlóiból igazi közösség kovácsolódik össze, akik egy jó ügyért képesek hihetelen erővel együtt megmozdulni” –mondja Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója.

Az Auchan Magyarország tehát már átadta az Országos Mentőszolgálatnak a céges adományt, a vásárlók bizalompontjaiból összegyűlt forintokat pedig a hónap végén kapja meg a szervezet, hiszen addig még további felajánlásokkal lehet növelni a adományt.

Forrás: uzletem.hu