A testület szerint nincs sok idő a felkészülésre, de egyes javaslatok betartásával zökkenőmentes lehet az újrakezdés – írja a HVG.

 Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős államtitkár május 20-án jelentette be, hogy május 25-étől kinyithatnak a főváros területén kívül működő, majd június 2-ától a fővárosi bölcsődék és óvodák is.

A Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) hétfőn közleményben jelezte, hogy örül a döntésnek, de hangsúlyozták, hogy az intézményeknek fel kell készülniük a gyermekek fogadására, hiszen mindössze pár nap alatt kell egyeztetni a fenntartóval, felmérni a szülői igényeket, megrendelni az étkezést, kialakítani az optimális munkarendet, ismételten fertőtleníteni az óvoda eszközeit, bútorait. Ráadásul sok óvodában, ahol elindult az előrehozott nyári karbantartás, egyéb szervezési feladatokat is igényel az újranyitás.

 Az NPK ezért ajánlásokat fogalmazott meg, hogy mit tehetnek az intézményvezetők, óvodában dolgozók, hogy minél zökkenőmentesebb legyen az újrakezdés.

A testület szerint érdemes egy átmeneti házirendet készíteni, mely rövid pontokba szedi a dolgozók, szülők jogait, kötelességét. Javaslataik szerint a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében lehetőleg azok a gyermekek vegyék igénybe a délutáni pihenést, akiknél a felügyelet nem megoldható, így elkerülhető lenne az ágyak egymás melletti zsúfolt elhelyezése.

A Nemzeti Pedagógus Kar szerint minimalizálni kell a szülőkkel való személyes kapcsolattartást is.

"Fontos, hogy az épületbe ne jöjjenek be a kísérők, mert a levegő, tárgyak, valamennyi eszköz vírushordozó lehet. Csak a legszükségesebb tárgyak kerüljenek be az intézménybe, ezeket amennyire lehet, fertőtlenítsük le. (pl. alvós játék, pizsama, stb.) Sajnálatos, de most ajánlatos a puszi, simogatás, ölelés, egyéb közvetlen érintkezési forma mellőzése" – írták.

Kitértek arra is, hogy folyamatosan biztosítani kell az alapos fertőtlenítéshez szükséges eszközöket, érdemes felvenni a kapcsolatot a védőnőkkel, az ajánlás szerint akár konzultációt is lehet szervezni az egészségvédelemmel kapcsolatosan.

A Nemzeti Pedagógus Kar álláspontja szerint, mivel a jelenlegi helyzetben nem kötelező az óvodai ellátás igénybe vétele a szülők részéről, a gyermekek hiányzását a betegség és egyéb indok esetén is igazoltnak kell tekinteni.

Az udvari élet kiemelt fontosságú lesz az elkövetkezendő időszakban. Az udvari játéktevékenységek tartalmi és módszertani vonatkozását érdemes felfrissíteni, fejleszteni, az eszközöket folyamatosan fertőtleníteni. Minél többet tartózkodjunk a szabadban, szellőztessünk sokat, biztosítsunk változatos mozgáslehetőséget

– szerepel az ajánlásban.

Felhívták a figyelmet, hogy a veszélyeztetett korosztályba tartozó, valamint a krónikus betegségben szenvedő dolgozókra különös tekintettel kell lenni, ha megoldható, ne foglalkozzanak közvetlenül a gyermekekkel.

A testület azt javasolja, hogy az intézmények használják ki a kormány által szorgalmazott kéthetes zárást. Az óvodapedagógusok fennmaradó szabadságának kiadását a következő nevelési év indítása előtt (július végén, augusztus elején) mindenképpen érdemes megtenni a Pedagógus Kar szerint, hiszen szeptembertől szinte lehetetlen kiadni az óvodapedagógusok megmaradt többnapos szabadságát.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!