A koronavírus-járvány miatti gazdasági válság alapvetően befolyásolja a szakképzés helyzetét is – hívja fel a figyelmet a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Gosztonyi Gábor, a PSZ alelnöke szerint vissza kell vonni az új szakképzési törvényt.

Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az Esti gyorsban azt hangsúlyozta:

vonják vissza az új szakképzési törvényt és annak a végrehajtási rendeletét. Gondolják át még egyszer közösen, megfelelő hatástanulmányokkal, hogyan lehet megoldani a gazdasági szereplők bevonását és a szakképzési intézményekben a tanműhelyek megfelelő kihasználtságát.
Itt ugyanis az a probléma – közölte –, hogy az új duális képzésben pont a kkv-szektorra (kis- és középvállalkozásokra) számít a szakképzéssel kormányzati szinten foglalkozó Innovációs és Technológiai Minisztérium, ezek a cégek viszont beláthatatlan helyzet előtt állnak, nem tudni, ki mikor áll talpra. Addig ki foglalkozik ezekkel a diákokkal?

– tette fel a kérdést Gosztonyi Gábor. Csak a szakképzési centrum intézményeinek tanműhelyei maradnak, azt javasolják, hogy ezeket fejlesszék, szereljék fel, és megfelelői szakoktatói létszámot is biztosítsanak. Ezek egy-két kivételtől eltekintve leépültek, elavultak, nagyobb anyagi ráfordításra lenne szükség, hogy a 21. század kihívásainak megfeleljenek.

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!