Hibás és veszélyes ötletnek tartják a budapesti járatritkítást a szakemberek. A tömegközlekedésben dolgozókat tömörítő érdekképviselet vezetője szerint a BKK nem járt el helyesen azzal, hogy a szünidei és a szombati menetrendet cserélgette. A szakszervezet elnöke attól tart, hogy a fővárosban tapasztalható zsúfoltságban senki nincs biztonságban. Hasonlóan nyilatkozott a lapunk által megkérdezett járványügyi szakember, aki a maszkviselés és járatokon való minél nagyobb távolságtartás együttes fontosságára hívta fel a figyelmet.

Nemcsak megnehezíti, de fertőzésveszélyessé is teszi a tömegközlekedést a Budapesten elrendelt járatritkítás a hirado.hu által megkérdezett szakemberek szerint.

A BKK nem járt el helyesen, mert nem lehet a megszokott sémákat ráhúzni egy rendkívüli helyzetre

– nyilatkozta a hirado.hu-nak Naszályi Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, aki szerint rendkívüli menetrendet kellett volna készíteni ahelyett, hogy először a szünidei, majd a szombati, és most megint a szünidei menetrenddel kísérleteznek.

Az a rendkívüli zsúfoltság, ami kialakult, a BKK mint közlekedésszervező felelőssége

– véli a szakszervezeti vezető.

Naszályi Gábor hozzátette, hogy a járművezetők biztonságát szolgáló minimális védőfelszerelések is csak jelentős késéssel érkeztek meg. A szakszervezet elnöke arra figyelmeztet:

Jelenlegi ismereteink szerint ilyen zsúfoltságban senki nincsen biztonságban.

Az érdekvédelmi szervezet vezetőjének vélekedését erősítette meg lapunknak Ócsai Lajos, a kecskeméti Bagoly Egészségház Oltóközpontjának főorvosa, aki korábban tíz éven keresztül vezette az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályát. A szakember egyértelművé tette:

Ha maszk nélkül, kis távolságra vannak az emberek, akkor sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy megfertőződnek.

Éppen ezért nem tartja jó iránynak a járatritkítást a járványügyi szakember sem, különösen akkor nem, ha az emberek nem tartják be szigorúan a maszkviselést. Ócsai Lajos szerint a maszk és a minimum 1-2 méteres távolság megtartása együttesen lényegesen hatékonyabbak lennének.

Úgy véli, mindenképpen törekedni kellene ennek megszervezésére a tömegközlekedésben.

Forrás: Híradó

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!