Az otthonápolás rengeteg embert érint, a rászoruló idősek közül mindössze 7% jut rendszeres segítséghez.

A közelmúltban egy 74 éves férfi megölte súlyosan sérült, ágyhoz kötött ötven éves lányát, majd magával is megpróbált végezni  Az eddigi információk szerint az édesapa és lánya közös megegyezése vezetett a tragédiához. A férfi nemrég veszítette el feleségét, azóta egyedül nevelte gyermeküket, ám kiderült, hogy gyógyíthatatlan beteg. Nem akarta, hogy lánya otthonba kerüljön, ha ő már nem tudja ellátni, ezzel pedig a sérült, ötven nő is egyetértett. A megrázó történetből az is kiderült, hogy a család nem is állt kapcsolatban a helyi szociális ellátóval, valószínűleg azért, mert nem is tudtak arról, hogy kérhetnek segítséget.

Az otthonápolás rengeteg embert érint, a rászoruló idősek közül mindössze 7% jut rendszeres segítséghez.
A gyerekeiket otthon ápolók sincsenek könnyű helyzetben, hiába emelték meg nemrég - hosszú egyeztetések és több demonstráció után – a támogatást, még mindig rengeteg dolga lenne az államnak és az önkormányzatoknak abban, hogy a támogatásra szorulók és a segítőik emberhez méltó életet élhessenek.

A Bonyolult dolgok mai vendége Csordás Anett, a Lépjünk, hogy Léphessenek Egyesület elnöke.

Forrás: Klubrádió

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!