Orbán Viktor kormányinfóján arról beszélt, az elmúlt években minden egészségügyi fejlesztési forrás eszközbeszerzésre és felújításra ment, és az emberek most már joggal érzik úgy, hogy csak azok a terek nincsenek elfogadható állapotban, amelyekkel ők érintkeznek. Az Index cikke.

 Ezért a kormány a szerdai ülésén úgy döntött:

MINDEN KÓRHÁZI KÓRTERMET, MINDEN VÁRÓTERMET FEL KELL ÚJÍTANI, ADDIG MÁS FEJLESZTÉSI FORRÁS NEM ÁLL RENDELKEZÉSRE MÁS CÉLOKRA AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN.

Elsődleges, hogy ezek állapotát elfogadható szintre emeljék, mondta.

Orbán egyébként egész jelentős mértékben foglalkozott az egészségügy témakörével a kormányinfón, mindenek előtt az egészségügyi szakdolgozói elvándorlást érintő terveiket, a többlépcsős, évek óta többször bejelentett ápolói béremelést részletezte. Orbán szerint ezzel próbálnak gátat vetni Nyugat-Európa, elsősorban Németország egészségügyi elszívóerejének.

A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy lezárult egy súlyos megállapításokkal járó ÁSZ-vizsgálat az egészségügyi intézményekben, szavai alapján a kórházak gazdálkodását érintő számvevőszéki jelentés nem marad következmények nélkül. 

A kórházi adósságok felhalmozódásáról elmondta: az ÁSZ jelentése szerint ez „nem bocsánatos hiba”. Fedezet nélküli kötelezettségvállalás révén halmozódott fel, ami törvénytelen.

Utasítottuk a minisztert, hogy ezt a gyakorlatot számoljuk fel, 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel semmilyen adósságot

– ehhez a miniszter minden eszközt megkap. Ebben az évben a pénzügyi év már nem zárható kórházi adósságok további felhalmozásával.

Forrás: Index

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!