Wass Albert és Szabó Magda munkássága a korábbiaknál hangsúlyosabban jelenik majd meg az új Nemzeti alaptantervben (NAT), amelyben helyet kapott Csukás István, Herczeg Ferenc, Reményik Sándor, Kecskeméti Vég Mihály, Kittenberger Kálmán, Gyóni Géza, Széchenyi Zsigmond, valamint Kós Károly és Romhányi József munkássága is. Sőt, ajánlottként Agatha Christie angol krimiszerző is szerepel benne – írja a Magyar Nemzet.

A lap szerint biztosan bevezetik az informatika és technika tananyagának összeolvadásával létrejövő új tantárgyat, a technológia és tervezést. Újdonság továbbá, hogy a korábbi 35 helyett hetente legfeljebb 34 órája lehet a diá­koknak még a középiskola legfelső évfolyamán is.

Az új, szeptembertől életbe lépő NAT-ban átstrukturálták, és részben át is nevezték a műveltségterületeket:

  • az Életvitel és gyakorlat nem lesz önálló terület többé. Az ide tartozó témák – a háztartástan, a KRESZ, a pályaorientáció, a gazdasági ismeretek vagy a családi élet – nem tűnnek el, de más tárgyakba olvadnak, átrendeződtek a hangsúlyok.
  • eltűnik a mozgóképkultúra és médiaismeret is, ami korábban a középiskolában önálló tárgyként is létezett. Mostantól – írja a Magyar Nemzet– a tudatos médiahasználattal kapcsolatos kompetenciák erősítése átszövi majd a tantárgyakat, ezeket az ismereteket nem elszigetelten fogják tanulni a diákok.
  • a technológia önálló műveltségterületként jelenik meg, ezen belül jön létre a technológia és tervezés nevű új tárgy.
  • az Ember és természet műveltségterület a továbbiakban Természettudomány és földrajz néven fut majd,
  • átalakul az Ember és társadalom terület is.
A lap kiemelte, hogy a kormány a hamarosan életbe lépő NAT-ot nem újnak, hanem a régi módosításának szánja. A jelenleg hatályos tartalmi szabályozás 2012-ben készült el, és 2013 szeptemberében kezdték bevezetni felmenő rendszerben.

A várhatóan még a héten megjelenő Nemzeti alaptantervről az e heti HVG azt írja: a fideszes oktatási kormányzat a jelek szerint továbbra is kísérleti alanyoknak tekinti a diákokat és a tanárokat, hiszen még most, az általános és középiskolai jelentkezés időszakában sem tudhatják, pontosan mi vár rájuk, milyen ismereteket milyen módon kell majd elsajátítaniuk. Bár a hírek szerint a NAT-ra épülő kerettantervek hamarosan nyilvánosak lesznek, az ezeknek megfelelő tankönyvekről nem sokat hallani.

Forrás: HVG

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!