A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a hétvégén elfogadott etikai kódex életbeléptetésének elhalasztását kéri és nyilvános vitát kezdeményez a Nemzeti Pedagógus Kar vezetésével - közölte a szakszervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

    Mendrey László elmondta, azt fogják kérni Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől, hogy az etikai kódexet addig ne írja alá, amíg a strasbourgi bíróság vagy az Alkotmánybíróság - amelyhez a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) fordult - nem hoz döntést a pedagóguskar legitimitásáról.

Ezeken kívül kezdeményezik a parlamenti képviselőknél a köznevelési törvény módosítását, és bővítenék azt a kört, akik érdekeit sérti a kódex, továbbá felveszik a kapcsolatot a szülői szervezetekkel is.

Mendrey László úgy fogalmazott, a hétvégi döntés a pedagógusok etikai kódexének elfogadásáról minden bizonnyal szabályos, de szerintük „botrányos és etikátlan" volt.

Ezzel kapcsolatban kifejtette: a pedagóguskar küldöttgyűlésén a 125 tag közül 71-en jelentek meg, közülük 58-an szavaztak igennel a kódexre. Úgy vélte, az arányokból is látszik, hogy a pedagóguskar egy részében is „él némi kétely az egész ésszerűségével és etikusságával kapcsolatban".

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra, hogy a PDSZ véleménye szerint a kódex megalkotása nem volt indokolt, mert annak passzusai párhuzamosságot mutatnak az érvényes egyéb jogszabályokkal, amelyek gondoskodnak a kötelezettségek teljesítésének számon kérhetőségéről, a jogok érvényesülésének feltételeiről.

A PDSZ elnöke kiemelte azt is, hogy az etikai kódex létrehozását ugyan a nemzeti köznevelési törvény előírja, de elfogadásához céldátumot nem jelöl meg.

Arra a kérdésre, hogy ha kezdeményezéseik nem vezetnek eredményre, mit fog tenni a PDSZ, Mendrey László azt válaszolta, a jogszerű és törvényes utat járják végig, és addig nem keresnek „más megoldást". Úgy vélte, az is célravezető lehet, ha a pedagógusok betartanak minden előírást, hiszen akkor ki fog derülni, hogy betarthatatlanok a szabályok. Ez egyfajta „munkalassító sztrájknak" is felfogható - tette hozzá.