Félreértésre adott a BKK december 5-i közleménye, ezért a BKK nevében minden érintett járművezetőtől elnézést kér a megfogalmazás miatt, áll abban a levélben, amit a négy nagy BKV-s szakszervezetnek küldött Nemesdy Ervin, a BKK vezérigazgatója – írja az Index.

 A közleményt azután adta ki a BKK, hogy több olyan eset is történt, amikor utasok járművezetőkkel kerültek konfliktusba. A közleményben ezeket az eseteket elítélték és szigorú szankciókat helyeztek kilátásba. Emellett egy panaszvonalat is létrehoztak az utasoknak.

Mint arról beszámoltunk, a közlemény nagy felháborodást váltott ki a BKV-sok körében, legalábbis arra lehet következtetni abból, hogy másnap a BKV vezérigazgató-helyettese, Szedlmajer László körlevélben nagyrabecsüléséről biztosította a BKV munkatársait, és egyben visszautasította a BKK közleményében írt általánosításokat.

A felháborodás aztán tovább gyűrűzött: az Egységes Közlekedési Szakszervezet "Védelmet kérnek a BKV-sofőrök" címmel közleményt adott ki. Többek között a panaszvonal létesítését kifogásolták, amivel szerintük a BKK a sofőrökre "uszította" az utasokat, ahelyett, hogy védelmébe vette volna őket.

A helyzet tisztázása érdekében a BKK vezérigazgatója találkozott a buszos szakszervezetek vezetőivel, majd megszületett a levél, amiben Nemesdy közölte, hogy a közlemény nem a járművezetők ellen irányult, és hangsúlyozták benne, hogy az 5000 sofőr döntő többsége megfelelően végzi munkáját.

Mint a vezérigazgató írja, a cél az, hogy abban a néhány esetben, amikor valóban vitatható a sofőr magatartása, méghozzá mindkét fél számára beazonosíthatóan, akkor az utasok az ügyfélszolgálaton tegyenek bejelentést, hogy kivizsgálható legyen a panasz. Az azonosíthatatóság nélküli bejelentéseket a BKK elutasítja, fűzte hozzá Nemesdy.

Forrás: Index

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!