Minden könyvkiadó érzékeny adatához hozzáférnek majd az OSZK-t miniszteri biztosként felügyelő Demeter Szilárdék - írja a hvg.hu egy birtokába került dokumentum alapján.

A napokban derült ki, hogy egy tervezet szerint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) helyett az egyes kulturális területek pályázatait az illetékes nemzeti intézmények bírálják majd el, a lap szerint pedig a Demeter Szilárd miniszteri biztos által felügyelt Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a könyvkiadás teljes ellenőrzésére készül.

A lap azt írja, a "kiadványok kötelespéldányainak szolgáltatásáról" szóló új, több mint ötven oldalas útmutató szerint az OSZK az eddiginél jóval több adatot fog bekérni a könyvkiadóktól, olyanokat is, amelyek üzleti titoknak számítanak.

A kiadóknak így meg kell majd adniuk például a kiadványaik jogtulajdonosainak nevét, címét, elérhetőségét, a felhasználói szerződés lejártára vonatkozó dátumot, hogy az egyes könyveiket hány példányban adják ki, és hogy mik a következő évi terveik. A könyvtár a könyvek nyomdai pdf-ét is be fogja kérni.

A lapnak a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, Gál Katalin azt mondta, szerinte a tervezet ütközik az adatkezelési törvénnyel, de számos szerződés – különösen a külföldi szerzők esetében – kifejezetten tiltja is, hogy a személyes adatokat továbbadják harmadik félnek.

Forrás: Magyar Narancs

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!