Újra kellene szabályozni a kéménytisztítási ipar működését, mert súlyos visszásságok tapasztalhatók – állapította meg Székely László alapjogi biztos. Felvetéseivel az illetékes szakszervezet is egyetért, jelenleg ugyanis zűrzavar uralkodik a szakágban, s ennek a lakosság is a kárát látja – írja az mno.hu.

Át kell gondolni az állami szerepvállalást az ágazatban, és teljes mértékben újra kell szabályozni a kéményseprő iparág működését – nyilatkozta lapunknak a Kéményseprők Országos Szakszervezetének elnöke. Vámos Csaba ezt azzal kapcsolatban mondta el, hogy Székely László alapjogi biztos a napokban közzétett jelentésében visszásságokat tárt fel a kéményseprő-ipari közszolgáltatás szabályozásában, ezért felkérte a belügyminisztert, hogy kezdeményezze a szabályozás átfogó módosítását.

Felesleges munkák

Az ombudsman egyebek mellett azt kifogásolta, hogy nem megfelelő a szolgáltatással kapcsolatos panaszok kezelése. Az ombudsman beszámolt róla: a panaszosok legtöbbször azt nehezményezték, hogy elmaradt a szolgáltatás, vagy a szolgáltatási díjat olyan kéményekre is kivetették, amelyeket bizonyíthatóan nem is használnak. Sokszor felesleges munkálatok elvégzésére kötelezték a tulajdonosokat, ami ellen nincs jogorvoslat. A biztos különösen fontosnak tartja a tartalékfűtés célját szolgáló és a használaton kívüli égéstermék-elvezető elhatárolását, a funkciójuknak megfelelő pontos fogalommeghatározást, ami lehetővé tenné a panaszokban is megfogalmazott anomáliák feloldását.

Megsarcolt tartalékkémények

Vámos Csaba szerint helytállók az alapjogi biztos megállapításai, valóban országszerte előfordulnak a jelentésben felsorolt visszásságok. Az egyik leggyakoribb trükk csakugyan a tartalékkémények „megsarcolása". Vagyis egyes cégek szándékosan nem készíttetnek nyilatkozatot az ügyfeleikkel arról, fenn kívánják-e tartani a tartalékkéményeiket vagy sem. Így a kuncsaftoktól az üzemen kívüli füstelvezetők után is beszedhetik a karbantartási díjat. Miközben a lakosok az esetek többségében nem is sejtik, hogy egy nyilatkozat kiadásával megúszhatnák a többletköltségeket.

Az alapjogi biztos a jelentésében rámutatott, hogy a szolgáltatás és a díjak megállapításának jogalapja csakis a kémények pontos, életszerű definíciója lehet, ezért az önkényes jogalkalmazás megelőzésére a különböző kéményfajták pontos meghatározását sürgette.

Sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot

Székely László a vizsgálata során megállapította, hogy a hatályos törvényi és rendeleti szabályozás, valamint az alkalmazott gyakorlat szemben áll a jogbiztonság követelményével, és sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. Ezért kérte fel a belügyminisztert, hogy a közszolgáltatás szabályozásának átfogó módosításával teremtse meg az alaptörvény rendelkezéseivel való összhangot. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának vezetőjétől pedig azt várja: intézkedjen, hogy a tűzvédelmi hatóságok ne csak a szolgáltatók, hanem az ügyfelek által indított hatósági eljárásokban is gondoskodjanak a jogorvoslathoz való jog érvényesítéséről.

Vámos Csaba elmondta: a kormánynak szánták segélykiáltásukat, amikor a napokban ügyvédi letétbe helyezték 322 kéményseprő felmondólevelét arra az esetre, ha az állam december 21-ig nem tesz semmit az ágazat helyzetének rendezésére. A kormányzat azonban mindeddig nem reagált az akcióra.

Forrás: mno.hu