Kedd reggel jelentette be a Magyar Posta, hogy budapesti telephelyein 110 embert érintő, csoportos létszámcsökkentést hajt végre. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a vállalat vezetése a Magyar Posta működési hatékonyságának javítása érdekében, folytatja a bürokráciacsökkentő lépéseit.

A létszámcsökkentés főleg a fővárosi irányítási, szolgáltatói munkahelyeket érinti, és nem azokat a munkaköröket, ahol a Magyar Posta munkaerőhiánnyal küzd, mint a kézbesítők, postai ügyintézők és logisztikai munkatársak tábora.

A Magyar Posta vezetése az üzemi tanáccsal tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy az előző évekhez hasonlóan külön megállapodás szabályozza az intézkedésben érintett munkavállalók munkaviszony megszüntetésének feltételeit

– tették hozzá.

Kerestük a Postás Szakszervezetet, hogy megtudjuk, mi az érdekképviseleti szervezet álláspontja a leépítésekkel kapcsolatban. Tóth Zsuzsanna, a szakszervezet elnöke a Mércének elmondta,

ahhoz, hogy érdemben tudjanak fellépni a dolgozók érdekében, tudniuk kell, hogy pontosan kiket is érintene a létszámcsökkentés.

Tóth szerint a tulajdonos döntés – amelyet az üzemi tanács tegnapi ülésén is a tudomásukra hoztak – ellen fellépni nem tudnak, ám azt szeretnék elérni,

hogy a megszűnő munkakörökben dolgozók új munkát kaphassanak a Magyar Postán belül, olyan területeken, ahol munkaerőhiány jelentkezik.

Márpedig a postán belüli munkaerőhiányról régóta hallani, a szakszervezetek október elején figyelmeztettek, hogy jelentős bérfejlesztések nélkül a munkaerőhiány csak fokozódni fog, amely kihatással lesz a szolgáltatások minőségére is. Az októberi közlés szerint legalább 300 embert azonnal fel tudnának venni kézbesítő, postai ügyintéző vagy gépkocsivezető pozícióba, ezzel párhuzamosan viszont kirúgási hullám is zajlik az irányítási-adminisztratív területeken.

A Magyar Posta alkalmazottainak egy jelentős hányada tavasszal kisebb (10 százalékos) béremelést harcolt ki idén magának, amelynek fedezetére a vállalat nyaralói kiárusítása mellett döntött.

Ugyancsak október elején került a hírekbe, hogy 300 kistelepülés postája zárhat be az önkormányzati választások után, ami tovább csökkenti a szolgáltatás országos lefedettségét, miközben a meglévő állomány fenntartására forrásokat szabadít fel.

Forrás: Mérce

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!