Hatályon kívül helyeznék a munkatörvénykönyvének az évi 400 órás munkakerettel és a hároméves elszámolási időszakkal kapcsolatos passzusait a parlamentnek T/8190. számon benyújtott indítványuk szerint ellenzéki képviselők.

 Lassan egy éve annak, hogy a Fidesz a munkavállalók, szakszervezetek és az ellenzéki pártok országos tiltakozásának ellenére minden józan észt hidegen hagyva erőből elfogadta a rabszolgatörvény néven ismerté vált munka törvénykönyve módosítást – emlékeztet indokolásában a képviselők indítványa. Hozzátéve: a rabszolgatörvény elfogadásának idején, Orbán Viktor december 11-én nyilatkozott az atv.hu-nak, melyben kifejtette, hogy a szakszervezeteket tiszteli, de szerinte ebben nincs igazuk. Szerinte a javaslat a munkások érdekét szolgálja, lehetőséget ad arra, hogy aki többet szeretne dolgozni az többet dolgozzon és így többet keressen, valamint a kormány a munkások oldalán áll. 

E törvénymódosítás lényege az volt, hogy a munkáltatók már törvényi keretek között tudják kizsákmányolni a dolgozóikat – vélik a törvénymódosító javaslat előterjesztői. A két Fideszes országgyűlési képviselő Kósa Lajos és Szatmáry Kristóf javasolta a kiadható túlórakeret évi 250 óráról 400-ra emelését úgy, hogy az elszámolási időszakot a korábbi 12 hónapról 36 hónapra emelik.

A szakszervezetek már akkor azt jósolták, hogy az időzített bombának titulált passzusok igazából ősszel élesednek majd, amikor kifogynak a cégek a 250 órás keretből.

Az idő és a gazdasági folyamatok a szakszervezeteknek adtak igazat.

Egyre többször lehet találkozni azzal a jelenséggel, hogy a munkaerőhiány csökkentése érdekében a cégek elkezdték agitálni dolgozóikat, hogy kezdjenek el egyre több plusz munkát vállalni.

Az elmúlt években ugyanis nagyot fordult a munkaerőpiac a hazai kkv-nál is, egyre kevesebb a megbízható jó szakember, egyre nagyobb a munkaerőhiány, amit valahogyan pótolni kell.

A vállalkozások az ilyen esetekben nyúlnak előszeretettel a rabszolgatörvény rendelkezéseihez.

A hatályos törvényi szabályozáson sürgősen változtatni kell, el kell törölni, mivel a modernkori rabszolgatartást segíti elő és táptalajt biztosít a dolgozók végletekig tartó kizsákmányolására – szólítják fel beadványukban a parlamentet az indítvány benyújtói.

Arra hivatkoznak, hogy ez a mennyiségű túlóra tönkreteszi a dolgozókat, de még a családokat is. Ez a mértékű túlóráztatás többek között látványos egészségromlást idéz elő a munkavállalóknál, mivel a túlfeszített munka mellett nem jut kell idő a pihenésre, regenerálódásra.

Forrás: Adózóna

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!