TechCsajok rendezvényt szerveztek fiatal női középiskolás tanulóknak, hogy népszerűsítsék a műszaki, informatikai és természettudományi tanulmányi lehetőségeket, így biztosítva a munkaerő utánpótlást – írja az autopro.hu.

Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a műszaki képzéseket és pályát népszerűsítő TechCsajok című rendezvény pécsi állomásán kijelentette: a műszaki, technológiai eszközök és azok fejlődése határozza majd meg a jövő társadalmát az élet minden területén. Mindezek alapját, a természettudományok és a műszaki tudományok kiemelten fontos területnek számítanak.

TechCsajok a szakember utánpótásért

A TechCsajok rendezvénysorozatot 2017-ben indította a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara azzal céllal, hogy a fiatal női középiskolás tanulók körében népszerűsítse a műszaki, informatikai és természettudományi tanulmányi lehetőségeket, így hozzájáruljon a szakemberek utánpótlásához.

A legnagyobb hazai járműipari szereplők is jelen vannak

A rendezvényen az említett területen dolgozó vagy tanuló nők beszámolnak a szakmai karrierlehetőségekről, emellett bemutatkoznak a felsőoktatási intézmények, a „TechKaland” című vásáron pedig helyszínenként tucatnyi közismert nagyvállalat modern műszaki eszközökkel, játékosan mutatja be a műszaki területeken kínálkozó munkalehetőségeket. A TechCsajok pécsi állomásán számos járműipari nagyvállalat között a Knorr-Bremse, a Mercedes-Benz és Lafarge Cement is képviseltette magát.

A műszaki és informatikai egyetemi karokon egyre több a női hallgató

A rendezvényen Medvegy Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem műszaki és informatikai karának dékánja beszámolt arról, hogy jelenleg az intézményegység mintegy 2500 hallgatójának negyedét teszik ki a hölgyek, azonban arányuk reményeik szerint nőni fog.

Forrás: autopro.hu

 

Ha tetszett a cikk, LIKE-old Facebook oldalunkon!